Minden harmadik európai rendelkezik internet-hozzáféréssel

Hazánkban nem terjed az internetes vásárlás

forrás Prim Online, 2006. február 2. 10:00
Európán belül a fejlett skandináv országokban használják legtöbben az internetet legalább havi rendszerességgel. A sereghajtó Albánia. Mindez az osztrák Fessel-GfK 2005. decemberi jelentéséből derült ki, mely az egyes európai országok internet-hozzáférésre vonatkozó kutatási adatait összesíti.
Az internet elterjedtségében erős észak-déli, illetve nyugat-keleti megosztottságot figyelhetünk meg Európán belül. A 15 évnél idősebb lakosság körében (Észtország, Svédország, Franciaország, Csehország, Norvégia, Dánia és Hollandia esetében ennél fiatalabb korosztályra is kiterjedt a vizsgálat), 37 ország bevonásával végzett kutatás tanúsága szerint a skandináv országokban 70 százalék feletti azoknak az aránya a társadalmon belül, akik rendszeresen használják a világhálót.

A lista végén - nem nagy meglepetésre - a legkevésbé fejlett országok, így Albánia, Ukrajna és Macedónia állnak. Albániában a lakosság alig 1 százaléka használja az internetet.

Magyarország a 29. helyet foglalja el a rangsorban, hazánkban ugyanis a 15 éven felüli népesség (8,5 millió állampolgár) 33,2 százaléka fér hozzá az internethez. Közülük még kevesebb, mindössze 23,8 százalék tekinthető tényleges internet-felhasználónak, azaz csatlakozik havonta legalább egyszer a hálóra.

Az internet magyarországi elterjedtsége és kihasználtsága messze elmarad az európai átlagtól, a vizsgált országokban ugyanis összességében 41,8 százalékot tesz ki az internet-használók aránya. A hazaihoz képest magas átlag is eltörpül azonban az itt csak viszonyítási alapként közölt amerikai adat mellett: az USA-ban mintegy 70 százalékos az internet-használók aránya a társadalmon belül.

A magyar adatok gyakorlatilag megegyeznek a csupán három százalékkal lemaradó Romániáéval, s a Visegrádi Négyek mindegyik tagállama megelőz minket.

A legfrissebb hazai kutatási adatok szerint Magyarországon a legalább havi rendszerességgel internetezők 14 százaléka használja az internetet vásárlásra, viszont ennél lényegesen több, 53 százalékuk keres információt a világhálón a (akár online, akár hagyományos) vásárlásokat megelőzően. Sokan - ha nem is az interneten rendelik, vásárolják meg a terméket - kihasználják az internet információbőségét.

Az információt keresők többsége (79 százalék) kulcsszavas keresőoldalakon kutat termékek után. Jellemző még, hogy a felhasználó közvetlenül ellátogat a termék vagy a gyártó honlapjára (62 százalék), illetve hogy szakoldalakat és teszteket hív segítségül a vásárlás hatékonyabbá tételéhez (49 százalék). Az online információszerzés szempontjából a műszaki cikkek a legnépszerűbbek (68 százalék), de sokan kutatnak könyvek, zenei kiadványok, utazási szolgáltatások vagy számítógépes hardvereszközök után.

Az online vásárlók alacsony, 14 százalékos aránya valószínűleg nem indul növekedésnek a közeljövőben sem, ugyanis a havi rendszerességgel internetezők mindössze egynegyede mutat hajlandóságot a netes vásárlásra.

Az online vásárlás iránti egyfajta távolságtartást mutatja Magyarországon az is, hogy a vásárlók elsősorban megrendelni szeretik a kívánt terméket, szolgáltatást, viszont fizetni jellemzően nem az interneten keresztül szoktak. A vásárlók a készpénzes utánvételt részesítik előnyben, 64 százalékukra jellemző ez a fizetési forma. 38 százalék interneten rendeli meg a terméket vagy szolgáltatást, de a helyszínen fizet és veszi át az árut. A vásárlóknak csak töredéke, kevesebb mint egyötöde használ bankkártyát a fizetéshez, a kuponos, mobiltelefonos vagy "prepaid" kártyás fizetés használatának aránya pedig elenyésző.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09