Intel Wimax kártyák még az idén

Milkovits Gábor, 2006. március 9. 09:15
Sean Maloney, az Intel mobilitás csoportját vezető alelnöke a cég fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy 2007 helyett még az idén forgalomba hozza laptopokhoz való Wimax vezeték nélküli hálózati kártyáit.
A Wimax a WiFi-hez hasonló szélessávú vezeték nélküli kapcsolatot kínál a mobil felhasználóknak, ugyanakkor hatósugara jóval nagyobb, több kilométerre is kiterjed, éppen ezért sokan a WiFi technológia utódját látják benne. Az előrehozott piaci start oka Maloney szerint egyrészt a járulékos költségek folyamatos csökkenése, másrészt pedig a Wimax vártnál gyorsabb adaptációja világszerte. Jelenleg Spanyolországban és Indiában kínálnak szélesebb körű kísérleti Wimax szolgáltatást, és a tapasztalatok alapján jó esély van a technológia sikerére, különösen az olyan fejlődő országokban, ahol a vezetékes internet még mindig csak igen korlátozott mértékben elérhető.

Az Intel a Wimax kártyák mellett olyan lapkákat is bemutatott, amelyek a WiFi-t és a Wimaxot integrálják. Maloney szerint a két technológia mintegy három éven belül teljes mértékben összeolvad majd, a hibrid lapkák azonban jó szolgálatot tehetnek az átmeneti időszakban.

Kulcsszavak: WiMax hálózat Intel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50