Az egyesülésről tárgyal az Alcatel és a Lucent

Milkovits Gábor, 2006. március 24. 18:04
A francia Alcatel és az amerikai Lucent távközlési eszköz-gyártók a Reuters értesülése szerint tárgyalásokat folytatnak a két vállalat egyesítéséről, amellyel a világ legnagyobb, 21 milliárd eurós éves forgalmú cége jönne létre a piacon.
Az egyesített Alcatel-Lucent óriás ezzel átvehetné a vezetést a jelenlegi első Cisco Systems-től. A két vállalat már folytatott hasonló tárgyalásokat, még 2001-ben, akkor azonban a Lucent végül elállt szándékától, mivel visszariadt az Alcatel várható dominanciájától. A mostani megbeszélések során hivatalosan „egyenlő felek egyesüléséről” tárgyalnak, ugyanakkor elemzők szerint az Alcatel fölénye most még nyilvánvalóbb, mint öt éve volt. A cégek egyesített piaci értéke meghaladná a 28 milliárd eurót, amiből 18,4 milliárd az Alcatel-re jutna. Emellett a francia félnek a papírjai is drágábbak és keresettebbek, mint a leendő amerikai partneréi. Ráadásul, miközben az Alcatel a vártnál jobb 2005-ös negyedik negyedéves eredményről és 7%-os forgalomnövekedésről számolt be nemrég, addig a Lucent legfrissebb, idei első negyedéves bevételei 12%-os visszaesést mutatnak. A Lucent gyengesége alapvetően abban rejlik, hogy tevékenysége túlnyomórészt a hagyományos vezetékes telefonos technológiához kapcsolódik, így az egyesülés sokat javíthatna stratégiai pozícióján.

Szakértők szerint ugyanakkor az Alcatel önmagában is növekedés- és életképes vállalat maradhatna. A cég 2001-ben főként a Lucent száloptikai részlege után érdeklődött, a mostani egyesülési szándék mögött azonban nem tudni, hogy áll-e ilyen konkrét ok. Két hete Frank D’Amelio, a Lucent igazgatója azt nyilatkozta a Reuters-nek, általában az egyesülésekről beszélve, hogy a nagy méret már önmagában is nagy piaci előny, nem is beszélve az alacsonyabb működési költségekről.

Kulcsszavak: +céginfo Alcatel Lucent

Hol van a használt mobilok legjobb helye?

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 18. 21:15

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Ezek a legújabb trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 19:01

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09