Idén is ügyelnek az internetes kampánycsendre

forrás Prim Online, 2006. március 29. 13:48
A választási kampányra, és különösen a kampánycsendre vonatkozó előírások internetes betartásának ellenőrzésére a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) idén is felállítja monitoring bizottságát - jelentették be a szervezet képviselői egy tegnapi műhelybeszélgetésen. A civil testület több mint 600 internetes tartalomszolgáltatást figyel majd a kampánycsend idején, de tevékenységük kiterjed a fórumokra és politikusi blogokra is.
Az MTE a választások demokratikus és tiszta jellegének biztosításához és a vonatkozó jogszabályok teljes körű érvényesüléséhez való hozzájárulásként elkészítette Választási Etikai Kódexét, amely az internetes tartalomszolgáltatók számára értelmezi és az internetes környezetre, adaptálja a választási eljárásról szóló törvény szabályait és az Országos Választási Bizottság (OVB) ajánlásait. Dr. Péteri Attila az Országos Választási Iroda képviseletében elmondta, hogy üdvözlik az MTE kódexét, illetve monitoring tevékenységét, mivel részben talán ennek is tulajdonítható, hogy az előző választásokon nem érkezett bejelentés internetes kampánycsendsértésekkel kapcsolatban. A kampánycsend ideje alatt a fórumokban történő agitálás véleménye szerint törvénysértő, de annak eldöntése az OVB-re tartozik, hogy ez mennyiben befolyásolhatja a választói akaratot.

A Választási Monitoring Bizottság a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete által létrehozott csoport, amely a kampánycsend ideje alatt felügyeli az MTE által - az Országos Választási Irodával együttműködésben - kidolgozott Választási Tartalomszolgáltatási Kódex ajánlásainak betartását. A bizottság a 2002. áprilisi országgyűlési választások óta már összesen öt alkalommal végzett eredményes monitoring tevékenységet. Amennyiben valamely tartalomszolgáltató eljárása a kampánycsendet megsérti, akkor a Monitoring Bizottság felszólítja a tartalomszolgáltatót a jogszerűtlen magatartás megszüntetésére, és javaslatot tesz a jogszerű tartalomszolgáltatásra. Amennyiben az érintett tartalomszolgáltató a felszólítás ellenére sem távolítja el a jogsértő tartalmat, a bizottság jelenti a jogsértés gyanúját az Országos Választási Bizottságnak. A Választási Etikai Kódex alkalmazása az MTE tagjaira nézve kötelező, a nem tag tartalomszolgáltatók számára a kódexben foglaltak csak ajánlásként értelmezendőek.

"Az internet olyan médium, amelyen a kampánycsendsértések nehezen megfoghatók, a szabályozás könnyen kijátszható" - kezdte vitaindítóját Barlai Réka, az MTE Monitoring Bizottságának vezetője. Barlai Réka elmondta: a bizottság célja továbbra sem a szankcionálás vagy a kampánycsendsértők "feljelentése", hanem a tartalomszolgáltató műhelyek segítése abban, hogy a törvények előírásait - így a kampánycsendre vonatkozó rendelkezéseket - az internetre is alkalmazni tudják. A bizottság által monitorozott oldalak száma az elmúlt négy évben 600-ra nőtt, a megkeresett oldalak többsége nyitottan és pozitívan reagált a kezdeményezésre. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a tartalomszolgáltatók jobbára betartják a kódex rendelkezéseit és elfogadják a Monitoring Bizottság munkáját.

Weyer Balázs, az MTE elnökségének tagja elmondta, hogy mivel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szabályai nem egyértelműek az internettel kapcsolatban, a Választási Etikai Kódexben lefektetett elvek és szabályok kialakítása során azt az alapelvet követték, hogy az internet, mint a közlés médiuma csupán a választási törvényben foglalt rendelkezések betartásának módját befolyásolja. A kódex elkészítésének célja az volt, hogy az internetes tartalomszolgáltatók számára értelmezze a vonatkozó jogszabályokat. Felhívta a figyelmet, továbbá a kódex néhány olyan új rendelkezésére, amelyeket az internet fejlődése és a felhasználói kör bővülése tett indokolttá. A kódex ennek megfelelően kibővült néhány ponttal:

Szavazógépek: A kampánycsend időszakában a tartalomszolgáltatók ne jelenítsenek meg a kampányra, pártokra, a felhasználók pártpreferenciájára, a választási eredményére vonatkozó saját szavazógépeket, illetve más tartalomszolgáltató szavazógépére mutató linket, valamint az előző szavazás eredményére vonatkozó statisztikákat.

Fórumok, chatek, blogok: A tartalomszolgáltatók felelőssége eltér a zárt és nyílt fórumok, a chatek és blogok estében. A felhasználók által készített tartalom esetén nem tiltható, hogy a felhasználók a véleménynyilvánítás keretei között a választásról is szót ejtsenek, de az MTE javasolja, hogy a tartalomszolgáltatók jól látható helyen hívják fel a felhasználók figyelmét a kampánycsendre.

Politikai tartalmak és blogok: Az MTE felhívja a pártokat és a jelölteket, hogy saját honlapjuk esetében tartózkodjanak a választási kampánnyal és a választási programmal kapcsolatos információk frissítésétől a kampánycsend ideje alatt. A politikusok által szerkesztett, vagy nevükhöz fűződő blogok az MTE megítélése szerint nem felhasználói tartalomnak, hanem politikai tartalomnak minősülnek.

A politikusi blogokkal kapcsolatban dr. Péteri Attila kifejtette, hogy értelmezése szerint a rendelkezések nemcsak a jelöltekre, illetve a jelölő szervezetekre, de olyan közéleti személyekre is vonatkoznak, akik korábban vállaltak politikai szerepet. Amennyiben a jövőben ilyen bejelentés érkezik, azt az Országos Választási Bizottság kivizsgálja. Álláspontja szerint a kódex betartása esetén a tartalomszolgáltatók biztosan nem követnek el jogsértést.

Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője szerint az esetleges kampánycsendsértések leginkább a pártokat érintik és érdeklik, számukra hírértékű és érdekes az egy-egy ügy kapcsán generált vita. Szombathy elmondta, hogy a Magyar Hírlap Online nem tagja a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének, de a választási kódex rendelkezéseivel egyetért, és a kampányidőszakban betartják a rendelkezéseket.

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete Választási Monitoring Bizottságának működéséről, a Választási Kódexről és annak értelmező rendelkezéseiről a www.mte.hu/monitoring oldalon található bővebb információ
Kulcsszavak: politika

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05