Microsoft - kétnapos EU-meghallgatás

MTI Sajtóadatbank, 2006. március 31. 09:03
Az Európai Bizottság csütörtökön kétnapos meghallagtást kezdett a versenyszabályok Microsoft általi megsértése ügyében. A nyilvánosság elől elzárt meghallgatáson szóhoz jutnak a világ legnagyobb számítástechnikai cégének, illetve konkurenseinek képviselői.
A bizottság a Windows gyártójának azt veti szemére, hogy a két évvel ezelőtti felfüggesztett EU- szankciók után sem hajtotta végre teljes egészében a megkövetelt változtatásokat.

Brad Smith, a Microsoftot képviselő ügyvéd szerint a cég "teljesítette az elvárásokat és kész arra is, hogy még többet tegyen". Szerinte a " büntetőpénzek nem vezetnek megoldáshoz".

A bizottság a Microsoftot napi 2 millió eurós büntetéssel fenyegeti, ha nem teljesíti a Brüsszel által megszabott követelményeket. Az amerikai nagyvállalatnak két évvel ezelőtt 500 millió eurós büntetést kellett fizetnie.

Tegnap az EU újabb aggályokat fogalmazott meg a Microsoft Vista bevezetése kapcsán. Az Európai Bizottság bejelentette: közölte a Microsofttal, hogy versenyszempontból aggályosnak tartja a cég új operációs rendszerét. Ezekre az új felvetésekre is választ kell majd adnia a korábban, hasonló okok miatt már elmarasztalt amerikai szoftvergyártó vállalatnak.

"Komoly lehetősége van annak, hogy a Vista rendszer olyan elemeket tartalmaz, melyek jelenleg különállóan érhetőek el - akár a Microsoft, akár más cégek kínálatában" - nyilatkozta Jonathan Todd, a Bizottság szóvivője.

Bár egyelőre nincs szó formális vizsgálatról, számítanak a Microsoft reagálására. Remélik, hogy a maga érdekében olyan termékkel kíván piacra lépni, amely nem kényszeríti jogi lépések megtételére az EU-t. A Microsoft arról számolt be, hogy nagy erőfeszítéseket tett annak elősegítésére, hogy versenytársai olyan termékeket fejleszthessenek ki, amelyek együtt tudnak működni az új Windows Vista operációs rendszerrel. "Az ágazat és a felügyeletek informálása termékfejlesztési terveinkről eddig is elsődleges volt, és az is marad" - áll a cég közleményében.
Kulcsszavak: Microsoft jog EU

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50