Nem fogy az Xbox Japánban

Genda Csongor Zoltán, 2006. április 7. 19:54
"Ez nem volt egy jó kezdet"- nyilatkozta Yasuyuki Saito, a Microsoft japán szóvivője az Xbox szigetországban való értékesítési adataira vonatkozólag az amerikai BusinessWeek gazdasági magazinnak.
A redmondi vállalatnak az új játékgépe tavaly év végi debütálása óta ugyanis Japánban összesen 123.000 darab konzolt sikerült értékesítenie, amelyből 62.000-et a bemutatást követő pár nap alatt adtak el a forgalmazók. Szakértők szerint a gyenge érdeklődés oka egyrészt az lehet, hogy a készülék nem elég esztétikus kivitelezésű, másrészt pedig a játékfejlesztő cégek nem dobnak piacra elegendő Xbox-kompatibilis játékot.

Azonban nem csak az ázsiai országban van gyenge keletje a masinának, sem az Egyesült Államokban sem pedig Európában nem váltja be az Xbox 360-as a hozzá fűzött reményeket. A Microsoft eredetileg játékkonzolja piacra dobásától számolt három hónapon belül 3 millió darabot szeretett volna értékesíteni, később azonban már nem hangoztatták ebbéli tervüket, látván a kezdeti eladási mutatókat. A redmondi konszern viszont még mindig bízik abban, hogy a konkurens PlayStation 3 késése jelentős piaci előnyhöz juttathatja őket. A Microsoft ezért most több tucat új játék forgalomba hozatalára készül Japánban, hogy ezáltal is ösztönözze a távol-keleti felhasználókat az Xbox-vásárlásra.
Kulcsszavak: Microsoft játék Xbox

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09