A Philips első negyedéve: 37 százalékkal nőtt a profit

MTI Sajtóadatbank, 2006. április 19. 08:29
A holland Philips, a legnagyobb európai fogyasztói elektronikai gyártó és a világ legnagyobb fényforrásgyártója kedden 160 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 37 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 117 milliónál, bár elmaradt az elemzői előrejelzések 237 milliós átlagától.
A jelentős javulást elsősorban az átszervezések révén fordulatot elért félvezetőgyártásnak és a fényforrásrészlegnek, az orvosi információs technológiai megoldások növekvő keresletének, valamint egy részleg eladásának tulajdonították a vállalatnál. További javulást jósoltak a fogyasztói egészségügyi részleg bővítése miatt. A félvezetőgyártás a növekedési területeket jobban megcélzó termékeivel ért el sikert a tavalyi gyengeség után.

Az üzemi eredmény 335 millió euróra emelkedett a tavalyi első negyedévi 207 millióhoz képest - rátája 4,5 százalékra javult 3,2 százalékhoz képest -, a forgalom 14 százalékkal – változatlan árfolyamokkal és azonos csoport-összetételre számolva 10 százalékkal - 7,374 milliárd euróra gyarapodott 6,492 milliárdhoz képest,n meghaladva a 7,03 milliárdos piaci előrejelzést.

A cég idei terve változatlanul 7-10 százalékos ráta az üzemi eredménynél, a forgalmat 5-6 százalékkal akarják növelni.

A Philips tavaly az utolsó negyedévben 498 millió euróra növelte adózott eredményét a 2004-es utolsó negyedévi 332 millióhoz képest. A növekedést csak az időközben leválasztott üzletágak eredménye rontotta. Az üzemi eredmény 971 millió euróra ugrott 15 millióhoz képest, az aránya a bevételhez képest 10,2 százalékra javult 0,2 százalékról. A forgalom 6 százalékkal - szervesen, vagyis változatlan valuta-árfolyamokkal és azonos csoportszerkezettel számolva – 4 százalékkal - 9,518 milliárd euróra gyarapodott 8,948 milliárdhoz képest.

Ezzel tavaly egész évben az adózott eredmény 2,868 milliárd euróra nőtt a 2004-es 2,836 milliárdról. A tavalyi adózott eredményből 1,778 milliárd eurót részesedések eladása hozta. 2003-ban 695 millió euró volt az adózott eredmény. Az üzemi eredmény 1,779 milliárd euróra emelkedett 1,586 milliárdról, az aránya 5,9 százalékra emelkedett 5,4 százalékról. 2003-ban 502 millió euró volt az üzemi eredmény, a hétfőn közölt módosítások szerint. A forgalom mind nominálisan, mind szervesen 4 százalékkal 30,395 milliárd euróra bővült 29,346 milliárdról. 2003-ban 27,937 milliárd euró volt a Philips forgalma.

A félvezetőgyártás tavaly egész évben, az orvosi berendezések üzletága év elején gyengélkedett tavaly, ennek hatását a többi ágazat teljesítményével, illetve ingatlaneladásokkal és részesedések értékesítésével ellensúlyozták. Az orvosi berendezések forgalma végül is 7 százalékkal javult, és üzemi szinten nyereséges volt, miután 2004 végén még veszteséget termelt. Eladták a tajvani TMSC félvezetőgyártót, és csökkentették a részesedést a  dél-koreai LG.Electronicssal közös LG.Philips LCD-ben, amely a világ második lapképernyő-gyártója, mert - noha a vegyes vállalat igen jól teljesített a tavalyi utolsó negyedévben, az adózott eredménye 328 milliárd vonra nőtt az egy évvel korábbi 35,4 milliárd vonhoz képest és 44,5 százalékkal gyarapodott a harmadik negyedévi 226,9 milliárdról is - a Philipsnél úgy vélték, hogy a lapos képernyők gyártásában mind nagyobb fölös kapacitások ígérkeznek világszerte, a várható kereslet elmarad a versengő cégek óriási beruházásai mögött. Óvatosságra intett az is, hogy az LG.Philips egész évi adózott eredménye tavaly végül is 517 milliárd von volt, kevesebb mint a harmada a 2004-es 1,66 milliárdnak, a képernyők olcsóbbodása miatt, amit az év vége felé csak a termelésnövelés ellensúlyozott. Az LG.Philips a tavalyi első negyedévben, 2001-es alapítása óta első ízben, veszteséges volt, miután 2004. júniustól 2005. márciusig közel 50 százalékkal csökkent a folyadékkristályos képernyők ára a világpiacon. Ezek a harmadik negyedévben átlagosan 26 százalékkal olcsóbbak voltak, mint egy évvel azelőtt.

Az LG.Philips a 2004. júniusi tőzsdei kibocsátásáig a holland és a dél-koreai partner 50-50 százalékos vegyes vállalata volt. A Philips decemberben 5 százalék eladásával 32,9 százalékra csökkentette részét. A vevő vagy vevők kilétét nem közölték. A bevétel 615 millió euró volt, amelyből a negyedik negyedévre 210 millió eurót számoltak el egyszeri, adómentes tőkenyereségként. Az ár azonban 4,7 százalékos engedmény volt az LG.Philips előző tőzsdei záróárához képest.

Év végén bejelentették azt is, hogy kiszervezik, önálló egységbe összpontosítják a Philips 4,6 milliárd eurós forgalmú félvezetőgyártását, megkönnyítendő az üzletág esetleges eladását.

Tavaly az előzetes tervek szerint 700 ezer folyadékkristályos képernyőjű televízió készült a Philips Kft. székesfehérvári gyárában, az idén kétszeresére növelik a termelést. A képernyők az LG.Philips távol-keleti gyáraiból érkeznek Székesfehérvárra.

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09