Az Intel első negyedéve: 38 százalékkal csökkent a profit

MTI Sajtóadatbank, 2006. április 20. 09:15
Az amerikai Intel, a világ legnagyobb félvezetőgyártója szerdán 1,347 milliárd dolláros, részvényenként 23 centes adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 38 százalékkal, illetve 34 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 2,178 milliárdnál, illetve 35 centnél.
A tavalyi utolsó negyedhez képest 45 százalékkal csökkent az adózott eredmény, egy részvényre számolva 43 százalékkal esett vissza. Az üzemi eredmény 1,7 milliárd dollár lett, 44 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 3,03 milliárdnál és 49 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél. A bevétel, 8,9 milliárd dollár,  5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 9,343 milliárdtól és 12 százalékkal az előző negyedévitől.

Az Intel március elején csökkentette a saját első negyedévi bevétel-várakozását, 8,7-9,1 milliárd dollárra a korábban jósolt 9,1-9,7 milliárd dollárról, a gyengébb keresletre és piaci részesedése csökkenésére hivatkozva, főleg az amerikai AMD konkurenciája miatt.

Most 8-8,6 milliárd dolláros bevételt jósoltak a cégnél a második negyedévre. A bevétel kisebb lesz a "szezonálisan szokásosnál", mert a számítógéppiac telített, ez már az előző negyedévekben is korlátozta a kereslet növekedését, írták a szerdai beszámolóban.

Az első negyedévben minden csökkent: a kiszállított mikroprocesszor egységek száma éppúgy, mint az átlagos árszintjük, és a lapkakészletek, az alaplapok és flash memóriaegységek eladása is visszaesett. A bevétel a világ csaknem mindén részén elmaradt a vállalati reményektől, kivéve Japánt. Szerdán azt jósolták az Intelnél, hogy idén egész évben várhatóan 3 százalékkal elmarad a bevétel a tavalyi 38,8 milliárd dollártól.

A tavalyi negyedik negyedévben az Intel az egy évvel azelőttihez képest 25 százalékkal növelte adózott eredményét és 6 százalékkal az eladásait, de mindkettőben elmaradt a várttól. Az adózott eredménye 2,45 milliárd dollár, részvényenként 40 cent lett az egy évvel korábbi 2,12 milliárd dollár, részvényenként 33 cent helyett. A bevétel 10,2 milliárd dollár volt, az egy évvel korábbi 9,6 milliárd dollár helyett. Az Intel adózott eredménye tavaly 8,664 milliárd dollárra, részvényenként 1,42 dollárra nőtt a 2004-es 7,516 milliárdról, 1,17 dollárról. Az üzemi eredmény 12,09 milliárd dollárra javult 10,13 milliárdról, a bevétel 38,826 milliárd dollárra gyarapodott 34,209 milliárdról.

Kulcsszavak: +céginfo Intel

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05