Jövőre új, takarékosabb CPU az Xbox 360-ba

Milkovits Gábor, 2006. április 23. 10:44
A Microsoft bejelentette, hogy jövőre megújult, energiatakarékosabb és gyorsabb processzorral szereli fel Xbox 360-as játékkonzoljait.
A lapkákat az IBM mellett gyártó szingapúri Chartered Semiconductor szerint az új CPU-k a korábbi processzornál alkalmazott 90 nm-es eljárás helyett 65 nm-es technológiával készülnek. Igen fontos tényező az energiatakarékos működéssel együtt járó kisebb hőkibocsátás, a konzolokra ugyanis több panasz érkezett amiatt, hogy a CPU túlmelegedése miatt néhány esetben a játékprogramok tönkrementek, vagy lefagytak. Mindez annak ellenére következett be, hogy az Xbox 360-as két nagyteljesítményű ventilátorral és több hűtőbordával is rendelkezik. A Microsoft hivatalosan elismerte a problémát, habár a cég szerint csupán elszigetelt esetekről van szó. Az új lapka mindenesetre segíthet a megoldásban, ráadásul anélkül, hogy ehhez változtatni kellene a játékkonzol eredeti hardverén.

Az új csip elméletileg gyorsabb is lehet, mint elődje, szakértők szerint azonban nem valószínű, hogy valóban az is lesz, mivel ez gondot okozhat a már meglévő játékprogramok futtatásánál. Fontos viszont, hogy a 65 nm-es lapkák általában olcsóbbak a 90 nm-es technológiával készülőknél, ami azért lényeges, mert a játékkonzolok gyártói eleinte mindig az előállítási ár alatt forgalmazzák készülékeiket, később azonban igyekeznek ezt a különbséget új technológiák segítségével lefaragni. Az első öt év során az ilyenfajta megtakarítás elérheti akár az 50%-ot is.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09