Fényorgia, surround és óriáskivetítők a templomokban

Genda Csongor Zoltán, 2006. május 1. 19:39
Az Istentiszteletek látogatói számának egyre nagyobb fogyatkozása láttán az amerikai egyházak vezetői elhatározták, hogy bármi áron visszacsalogatják híveiket a templomok falai közé, így az Egyesült Államok számos imaházát felszerelték a legmodernebb technikai vívmányokkal.
Az új trend azonban annyira kezd elterjedni, hogy az elektronikai gyártók is felfigyeltek rá, és igyekeznek kielégíteni az egyháziak igényeit a legmesszebbmenőkig. Így például a Sony, Panasonic illetve Hitachi vállalatok már fel is fedezték ezt a roppant anyagi hasznot jelentő új területet, és egyre több a templomi használatra alkalmas technikai berendezést hoznak forgalomba. Mivel újabban a Bibliának a zeneadókkal, számítógépes játékokkal valamint az internettel kell versenyre kelnie, a különböző vallások is hasonló fegyverhez nyúlnak, azaz felszerelik templomaikat hatalmas síkképernyőkkel valamint Dolby-Surround hangrendszerekkel, és látványos fényeffektusokkal kápráztatják el gyülekezeteik tagjait.

A múlt héten a Las Vegas-ban megrendezett NAB 2006 média konferencián is szó esett az új irányzatról és számos gyártó bemutatta legújabb Istentiszteleti High-Tech csodáját. Az egyik legkiválóbb példa az egyházi technológia szemléltetésére a houstoni Lakewood-templom, amelynek látogatói a három óriásképernyő segítségével még a leghátsó sorokból is láthatják a lelkipásztort, az esztétikus színeket megjelenítő fényrendszer pedig gondoskodik a megfelelő hangulatról. Ugyan jelenleg még csak kevés gyülekezet engedheti meg magának ezeket az újdonságokat, azonban az elemzők úgy vélik, hogy az árak folytonos csökkenésével a kisebb lélekszámú közösségek számára is elérhetőek lesznek majd ezek a multimédiás eszközök. Szakértők szerint az egyházak így akarnak hatást gyakorolni a fiatal nemzedékre, hogy becsalogassák azokat a vasárnapi Istentiszteletekre.

Hasonló törekvések megfigyelhetőek Magyarországon is, azonban az amerikai mintával ellentétben itt kevésbé a hívek ámulatba ejtése a cél, hanem mindinkább gyakorlati megfontolásokból alkalmazzák a lelkészek ezeket a technikai berendezéseket.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09