Sun: Galaxy4, Thumper, Andromeda - a közeljövő sikerkovácsai

Kovács Attila, 2006. május 3. 18:15
A Sun Microsystems május 2-án bejelentett hat új eszközéről, megoldásáról, valamint a cég június hónap második felében várható további eszközbejelentéseinek három kiemelkedő eleméről (Galaxy4 kiszolgáló, Thumper diszk alrendszer, Andromeda pengeszerver) volt szó a május 3-án tartott budapesti sajtóbeszélgetésen.
Fischer Erik, A Sun Magyarország műszaki igazgatója mindenekelőtt felfedte, a mostani bejelentések között kellett volna megjelenni a Sun Microsystems új, Opteron alapú levelező kiszolgálójának is, de ezt  mintegy 6 héttel elhalasztották. A készülő három nagy dobás egyike, a Sun Galaxy4, amely szintén Opteron alapú kiszolgáló egység. Megelőzően ennek a szervercsaládnak már a piacra került két tagja. A max. 8 CPU-ból (4 vagy 8) építhető Galaxy4 doboz teljesítmény- és Oracle licenszing előnnyel rendelkezik vetélytársaival szemben. A másik, a Thumper kódnevű hibrid diszkalrendszer max. 48 darab SATA diszk egységet foglalhat magába, 4 rack-es kivitelben. Így az összkapacitás max. 24 Terabájt lehet. A Thumper további jellemzői: két Opteron alapú duálprocesszor, Solaris 10 operációs rendszer, ZFS fájlrendszer. Működhet NAS típusú lemezes egységként, vagy száloptikai csatornás diszk alrendszerként. Az írási sebesség 2 Gigabájt/sec. A harmadik jövőbeni eszköz, a csillagászati teljesítményű, igen nagy fizikai méretekkel bíró (19 rackfiókos!) Sun Andromeda blade szerver. Jellemzői: 10 penge egység, pengénként 4 CPU, megfelel a SunFire 15K-nak, de az Andromeda 10 darab 8 magos szerverként jelenik majd meg; a 10 penge összesen 1,92 Terabites (!) sávszélességgel fog rendelkezni. Áramfelvétele is jelentős, 9 kilowatt.

A május 2-i bejelentések elemei: Sun StorageTek 5320 NAS Appliance; Sun StorageTek virtuális tároló menedzser (VSM) új változata; Sun StorageTek Enterprise Storage Manager (ESÍM); új változatú Sun Services for Managed Operations for Storage szolgáltatások; új Information Management Maturity Model (IM3) intelligensebb adat infrastruktúrák ügyfél általi irányítására; a Solaris 10 operációs rendszernek az adatok menedzselése, hozzáférése és visszakeresése érdekében tett továbbfejlesztései.

Kristóf Judit, a Sun Microsystems Kft. marketing igazgatója adott tájékoztatást a hazai leányvállalat március 31-ével befejeződött 2006-os pénzügyi éve harmadik negyedévének (Q3) pénzügyi eredményeiről. Az árbevétel 15%-ot növekedett az előző év hasonló időszakához képest; a teljes árbevételben a szolgáltatások aránya 42%-ra nőtt; különösen a következő szektorokban voltak eredményesek: államigazgatás, bank és pénzügy, gáz- és olajipar. A telekommunikációs szektor az előbb említettekhez képest kisebb pénzügyi számokkal szerepelt a Sun Magyarország negyedévi eredményeiben.

Kulcsszavak: szerver +céginfo Sun-hu Sun

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09