Szoftvergazdálkodás: nemzetközi ISO tanúsítványi rendszer

forrás Prim Online, 2006. május 10. 10:24
A biztonságos és jogszerű digitális világ létrehozásáért küzdő Business Software Alliance (BSA, Üzleti Szoftver Szövetség) üdvözli a szoftvergazdálkodás (Software Asset Management, SAM) nemzetközi ISO minősítésének megjelenését.
"Rendkívüli módon örülünk annak, hogy az ISO ezen a téren is sztenderdet állított fel" - mondta Neil MacBride, a BSA jogi ügyekkel foglalkozó alelnöke. “Ez a lépés mérföldkövet jelent a szoftvergazdálkodási gyakorlat elterjesztésében és nagyban segíti a szervezeteket abban, hogy jogkövető magatartást tudjanak folytatni, és szoftvereszközeiket racionálisan tudják kezelni. Az elkövetkező hónapokban és években mi magunk is elő kívánjuk segíteni ennek a sztenderdnek az elterjedését."

A most megjelent ISO/IEC 19770-1 lehetővé teszi, hogy az egyes szervezetek a felelős vállalatirányítás elveinek megfelelő szoftvergazdálkodást tudjanak folytatni. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy azok a vállalatok, amelyek tudatos szoftvergazdálkodást folytatnak, kisebb kockázattal működnek és megnövekszik a versenyképességük. Az a tény, hogy a szoftvergazdálkodás szabályainak történő megfelelést mostantól már tanúsíttatni is lehet, még nagyobb biztonságot nyújthat a felelősen gondolkodó cégeknek.

A BSA már évek óta küzd a szoftvergazdálkodás elterjesztéséért. A Magyarországon 2005 októberében indított NagyVizIT program egyik célja pontosan az, hogy a vállalatok minél szélesebb körét ismertesse meg a legális és racionális szoftvergazdálkodás elemeivel. A NagyVizIT program tapasztalatai, az eddig lebonyolított több mint 200 látogatás is azt igazolja, hogy a cégek egyre nagyobb köre ismeri fel a racionális szoftvergazdálkodás előnyeit.

"Az üzleti szoftverek terjedésével az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek kezelése és optimalizálása egyre összetettebb feladatot jelent." - folytatta Neil MacBride. “A sztenderd nyilvánosságra hozatalával így mindenki megismerkedhet a követendő példákkal, maga is tanúsíttathatja a rendszerét és ezzel jelentős lépést tehet a teljes megfelelőség irányába."
Kulcsszavak: ISO BSA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05