Emelkedésnek indult a flash memória áramkörök ára

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 10. 11:12
A dél-koreai Samsung Electronics Co. Ltd., a világ legnagyobb memóriaáramkör-gyártója megemelte a digitális kamerákban és zenelejátszó készülékekben alkalmazott flash memória áramköreinek első félévi árát, ami magasba lendítette a memóriaáramkör-gyártó cégek részvényeinek árfolyamát.
A Samsung "közepes egy számjegyű százalékos" mértékben emelte meg a NAND-típusú flash memória áramkörök árát, jelentette be Chu Woosik, a Samsung befektetői kapcsolatokért felelős első elnökhelyettese. - Már március elején tapasztaltuk a kereslet javulását - mutatott rá. - Várakozásaink szerint a kereslet növekedése a második negyedév végéig is kitart - tette hozzá.

A NAND memória áramkörök ára az év elején a túlkínálat miatt, valamint a digitális készülékek év végi keresletfelfutásának kifulladásával visszaesett. A piaci etalonnak tekintett 4 megabites NAND memória áramkörök azonnali szállításra 65 százalékkal olcsóbbak voltak az év elején a 2005 végéhez képest. Elemzők számítottak a NAND memória áramkörök keresletének felfutására, amint áruk ismét vonzóvá válik. Utoljára a kereslet ösztönözte áremelkedésre tavaly novemberben volt példa.

Chu szerint a kereslet növekedését a flash memória kártyák iránti igény növekedése támasztja alá. Arra számít, hogy a szórakoztató elektronikai készülékek gyártói az év folyamán folyamatosan növelik majd a termékeikbe beépített memóriakapacitást.

Jae H. Lee, a Daiwa Securities elemzője a Samsung áremelését a piac élénkülésének jeleként értékeli. Véleménye szerint jelentősebb felfutásra a harmadik negyedévben lehet számítani.

A Samsung riválisa és a világ harmadik számú memóriaáramkör-gyártója a szintén dél-koreai Hynix Semiconductor Inc. egyik felső vezetője szintén megerősítette a memóriapiac erősödését. - A kereslet folyamatos emelkedését tapasztaljuk - mondta James Kim, a Hynix befektetői kapcsolatokért felelős igazgatója. A Hynix korábban azt jelentette, hogy a NAND memória áramkörök átlagára az első negyedévben 29 százalékkal esett vissza az elmúlt évi negyedik negyedhez képest.

Lee Woo-hyun, a Kyobo Securities elemzője vegyes kilátásokat jósol a dél-koreai félvezető ágazatnak. - A NAND memória áramkörök viszonylag magas májusi ára megemelheti majd a félvezető gyártók eredmény várakozásait - mondta, de szerinte a még mindig kedvezőtlen valutaárfolyamok aggodalomra adhatnak okot. A dél-koreai von az év eleje óta 8,6 százalékkal erősödött a dollárral szemben, ez megterheli az exportőr ágazatok eredményét.

Chu Woosik szerint a kereslet élénkülését támogatja az is, hogy már az idén nyáron piacra kerülnek az első, flash memóriát alkalmazó számítógépek is, sokkal hamarabb a korábbi elemzői előrejelzéseknél, amelyek csak az év végére tették megjelenésüket. A Samsung márciusban mutatta be a NAND memória áramköröket alkalmazó személyi számítógépek prototípusát, amelyeknek már nincs hagyományos, mechanikus merevlemezes adattárolójuk. A Samsung előrejelzése szerint 2008-ra a laptop világpiacot már 30 százalékban a flash memóriás készülékek teszik majd ki.
Kulcsszavak: memória Samsung

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09