Grepton: 40%-os árbevétel-növekedés, MultiSigno szoftver

Kovács Attila, 2006. május 10. 15:03
A Grepton Informatikai Rt. 2,7 milliárd forintra, vagyis az előző évhez képest közel 40%-kal növelte árbevételét 2005-ben, illetve A Kopint-Datorg szárnyai alatt kifejlesztett MultiSigno elektronikus aláíró és ellenőrző alkalmazás 2006. áprilisától a Grepton tulajdonába került.
Ezekről tartott ma sajtótájékoztatót a kft., amelyen Junhász István ügyvezető a pénzügyi eredményeket értékelve kijelentette: a 2005-ös 2,7 milliárd forintos árbevétel egyrészt szolgáltatásokból (1,5 milliárd forint), másrészt termékértékesítésből (1,2 milliárd forint), ezen belül is főleg szoftvereladásból (Microsoft 70%, Oracle 23%, Symantec 3%, NetIQ 2%, egyéb 2%) származott. A cég árbevételét közel 40%-kal növelte az előző évhez képest, szolgáltatási volumene pedig 23%-kal emelkedett 2005-re. A vállalat 2006-os terve - a piac jelenlegi helyzetét, illetve a kft. egyik beszállítói szerződésének megszűnését figyelembe véve - a 2,7 milliárdos árbevétel szinten tartása. A cég jelentősebb projektjei: integrációs feladatok több esetben fővállalkozói koordinálóként (Single Sign-On termékbevezetés a BAT-nál, Oracle-lel közös helpdesk bevezetés az Országgyűlési Hivatalnál). A vállalat jelentős projektjei között szerepelt a CIB Lízing Reform projektje (viszonteladói hálózatát támogató rendszer tervezése és fejlesztése); PKI (nyilvános kulcsú titkosító technológia) bevezetése az MNB-nél; valamint az EMIR (Egységes Monitoring Információs Rendszer) rendszer üzemeltetése mellett a TIR (Tervezést támogató Információs Rendszer) rendszerszerver üzemeltetése és támogatása az Nemzeti Fejlesztési Hivatalnál.

Sükösd Balázs, a MultiSigno csoport vezetője arról tájékoztatott, hogy a Grepton az innováció és a szemléletváltás jegyében felvásárolta a piac egyik vezető elektronikus aláírási megoldását. Az eredetileg a Kopint-Datorg nevéhez fűződő MultiSigno termék, valamint a hozzá tartozó tudás és csapat által a cég tovább erősíti biztonságtechnikai divízióját, ahol árbevételének megduplázását várja.

A hagyományos fejlesztési és üzemeltetési projektek mellett a Grepton már az év elején elkezdte idei legjelentősebb beruházását, amely a biztonságtechnikai (security) üzletág bővítése lesz. Juhász István elmondta, hogy az innováció és szemléletváltás jegyében a Grepton a MultiSigno-val egyrészt termékportfolióját, másrészt meglévő ügyfélkörét kívánja bővíteni, a MultiSigno közigazgatási szférában szerzett tapasztalatai és referenciái által.

A Greptonon belüli struktúraváltás folyamatos: a piac növekvő igényeinek kielégítésére változtatott fejlesztési módszertanán, és egyre több helyen kíván saját fejlesztésű termékeivel (pl. ITMap, Archiware, MultiSigno) megjelenni. A tervek között szerepel az Oracle termékek arányának növelése a licencértékesítés területén, valamint az egyedi fejlesztések folytatása Java alapokon is. A Grepton piaci pozícióját a nagyobb tenderek során fővállalkozóként szeretné erősíteni, saját fejlesztéseivel pedig a banki, illetve az államigazgatási és közigazgatási területeken való részvételét fokozni. 2006-os struktúraváltása ezen stratégiai pontok megvalósításán alapul.

Az új szoftverváltozatra vonatkozó kérdésemre Sükösd Balázs azt válaszolta, hogy a MultiSigno 3.0 SDK már készen van, nemsokára pedig a dobozos termék is megjelenik. A várható és tervezett 2006-os és 2007-es MultiSigno alkalmazások, lletve licenceladások számára vonatkozó kérdésemre a Grepton szakembere kitérő választ adott.
Kulcsszavak: Grepton

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05