iPod telefont fejleszt az Apple, közösen a japán Softbank-kel

Milkovits Gábor, 2006. május 13. 09:32
A japán sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint az Apple iPod zenelejátszóval ellátott mobiltelefonok fejlesztésén dolgozik, közösen a Softbank nevű szigetországi internetes és távközlési társasággal.
A Nikkei internetes híroldal, illetve a Nihon Keizai Shimbun napilap valószínűleg a Softbank-től származó információkra alapozva közölték a hírt, amit az Apple részéről egyelőre nem erősítettek meg. A közvéleményben, a sajtóban, illetve a szakemberek körében egy ideje már folynak találgatások (a képillusztrációk is ezek közül valók) egy ilyen készülékkel kapcsolatban, aminek forgalmazása nyilván logikus lépés lenne az Apple részéről. Különösen igaz ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a másik út, azaz más gyártók telefonjainak kompatibilissé tétele az iTunes zeneletöltő szolgáltatással, eddig nem sok eredményre vezetett. Az „iTunes telefonnak” kikiáltott Motorola Rokr kevés tárhelye és tervezési hiányosságai miatt például nem nagyon futatta föl a mobiltelefonra letöltött iTunes dalok számát. A telefonos funkcióval felruházott iPod nyilván életképes memóriakapacitással jelenik majd meg, emellett pedig már csak maga a márkanév is vonzerőt jelenthet a vásárlók körében.

Wall Street-i elemzők és az interneten publikáló szakemberek régóta elemeznek olyan szabványügyi beadványokat, amelyeket az Apple nyújtott be az utóbbi néhány évben, és egyértelműen valamilyen mobiltelefonos alkalmazás felé mutatnak. A cég ugyanakkor szokásához híven nem ad ki információt a termékek hivatalos bemutatója előtt, és ez valószínűleg most is így lesz. A projektben partnerként megnevezett Softbank arról ismeretes, hogy nemrégiben ők vették meg a Vodafone gyengélkedő japán leányvállalatát, a Vodafone K.K-t.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05