A BBC a neten is közvetíti a VB meccseket

Milkovits Gábor, 2006. június 3. 09:16
A BBC bejelentette, hogy a televíziós adások mellett szélessávú interneten is élőben közvetíteni fogja a németországi labdarúgó világbajnokság mérkőzéseit. A médiakonszern már megkötötte az Infront Sports & Media nemzetközi sportmarketing-társasággal az erre vonatkozó szerződést, akiktől megkapták az engedélyt az online közvetítésre.
A focirajongók számára szépséghiba, hogy a szolgáltatás csak a BBC brit előfizetői számára lesz elérhető. A találkozók ugyanazzal a képpel és kommentárral mennek majd a világhálón, mint a tévében. Roger Mosey, a BBC sportosztályának igazgatója nem titkolja, hogy a célcsoport elsősorban a munkahelyén internetező közönség, akiknek így „munka közben” is módjuk lesz élőben figyelemmel kísérni a VB eseményeit. A teljes mérkőzések mellett mód lesz bármikor négyperces online összefoglalókat megtekinteni a már lezajlott meccsekről.

Az online tv közvetítés mellett a BBC Radio Five Live internetes rádióadásában szintén élőben követhetőek lesznek a világbajnokság eseményei, illetve percről percre frissített írott beszámolók is olvashatók lesznek a mérkőzésekről a brit médiaóriás honlapján.
Kulcsszavak: sport onlineszolg BBC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05