Gates régóta fontolgatja a visszavonulást

Genda Csongor Zoltán, 2006. június 18. 15:52
Bill Gates, a Microsoft alapító-elnöke egy csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette, hogy jövő év júliusától visszavonul a vállalatnál végzett mindennapi teendőktől, mely döntését azzal indokolta, hogy több időt szeretne szentelni jótékonysági alapítványának.
A világ leggazdagabb embere a Financial Times-nak azt nyilatkozta, hogy már jó ideje fontolgatja a redmondi konszern éléről való visszalépést. Elmondása szerint évekkel ezelőtt közölte szándékát Steve Ballmer-rel, a Microsoft vezérigazgatójával, és a vállalat felügyelő bizottsága is immár másfél éve tud ezirányú terveiről. A lap megkérdezésére a harminc éve a konszern élén álló ötven éves Bill Gates közölte, hogy nem életkora befolyásolta döntése meghozatalakor.

"Ha visszatekintünk az időben, akkor észrevehetjük, hogy soha nem vettem ki szabadságot, és sosem volt lehetőségem elmélyülni olyan témákban, amik nem kapcsolódtak valamilyen módon a szoftverekhez"- vallja Gates.

A vállalat alapítója a hivatalos tervek szerint ezután is megtartja elnöki és fejlesztési tanácsadói címét, ám a bejelentést követően Ray Ozzie vette át a fő szoftvermérnöki feladatok ellátását, valamint Craig Mundie lett a Microsoft új vezető kutató és stratégiatervezője.

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05