Megnyílt az e-kormányzati módszertani központ

forrás Prim Online, 2006. június 20. 17:58
Az IBM Magyarország és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) együttműködésével megnyílt az Elektronikus Kormányzati Módszertani Központ (EKMK). A fővárosi bemutatóteremben az állam- és a közigazgatási szervezetek, az önkormányzatok, a szociális és egészségügyi ellátó szervezetek, oktatási és más közszolgálati intézmények vezetői és alkalmazottai közelebbről is megismerkedhetnek a számukra fejlesztett, bevált megoldásokkal.
"A magyar kormány kifejezte szándékát az e-government megoldások bevezetését, a szolgáltató állam gyakorlatának kialakítását illetően" - mondta Suhajda Attila, az IBM Magyarország kormányzati programigazgatója. 2Ezen a téren számos kezdeményezésnek, programnak és projektnek lehettünk tanúi mostanáig, ezek az erőfeszítések azonban nem jártak minden esetben a kívánt eredménnyel. Úgy ítéltük meg, hogy e törekvésekhez jól illeszkedne egy olyan szakértői központ, amely szállítóktól, technológiáktól független módon mutatja be az e-kormányzati megoldásokat, segítve ezzel a fejlesztések szakmai és módszertani megalapozását."

Az IBM a világ több pontján - közöttük Berlinben és Washingtonban is - működtet e-Government Centereket. Ezek a központok az IBM megoldásait mutatják be, amelyeket világszerte számos kormány és önkormányzat használ eredménnyel. A koncepció elsősorban nem a technológiára, hanem arra a szakértelemre (know-how-ra) helyezi a hangsúlyt, amelyet az IBM másfél évtizedes tevékenysége során épített ki az e-kormányzati megoldások területén.

Az EKMK létrehozásához Magyarországon az IBM két okból választotta partneréül a SZTAKI-t: az akadémiai intézmény kiváló szakembergárdával rendelkezik, és az e-kormányzati megoldások szempontjából kritikus részterületeken, például az adatbiztonság és a digitális személyazonosítás terén értékes eredményeket felmutató, elmélyült kutatást folytat. Másrészt jól ismeri a kormányzati szférát, amelytől ugyanakkor kellően távol helyezkedik el ahhoz, hogy független és hiteles, tisztán szakmai alapon állást foglaló félként vegyen részt a központ munkájában.

"Örömmel adunk otthont az EKMK-nak" - mondta dr. Tóth Zoltán, elektronikus Közigazgatás tanácsadó-osztályvezető. "Az IBM Magyarországgal kialakított együttműködés nagyobb teret enged kutatási eredményeink gyakorlatban történő felhasználásának. A digitális titkosítás és személyazonosítás területén megvalósított fejlesztéseink alkalmazásával az elektronikus kormányzati megoldásokban ugyanakkor az e-kormányzati kultúra népszerűsítéséhez és a digitális aláírás használatának elterjesztéséhez is hozzájárulhatunk Magyarországon."

Az EKMK szállító- és technológiafüggetlen koncepciója azt jelenti, hogy az itt bemutatásra kerülő e-kormányzati megoldások nem kizárólag, vagy egyáltalán nem IBM-alapúak, viszont minden esetben iparági szabványokra és sok esetben nyílt forráskódra épülnek. A módszertani központban az érdeklődők megismerkedhetnek a példaértékűnek számító hazai e-kormányzati projektek - például az európai uniós kritériumoknak mindenben eleget tevő XIII. kerületi e-önkormányzati rendszer és több vidéki, regionális portálmegoldás bevezetésének - tapasztalataival is.

A tervek szerint a SZTAKI Victor Hugo utcai épületének felső szintjén kialakított EKMK-ban a folyamatos oktatóprogramok mellett az elektronikus kormányzati megoldások különböző területeit mélyebben ismertető, tematikus előadásokra is rendszeresen sor kerül majd, a kormányzati szférán belül az egyes célcsoportokat - például a minisztériumokat, az önkormányzatokat, az ellátórendszereket és az oktatási intézményeket - megszólítva. A bemutatóterem egy élesben működő okmányirodának is otthont ad majd, a gyakorlatban is szemléltetve az e-government megoldások alkalmazását.

Az EKMK működéséhez a SZTAKI oktatókat, az IBM Magyarország pedig szakmai támogatást ad. A tudományos intézet oktatóprogramot dolgozott ki az állam- és a közigazgatásban dolgozók számára az elektronikus kormányzati megoldások használatát és üzemeltetését illetően. A módszertani központ megnyitásakor is egy ilyen témájú képzésnek ad otthont és a jövőben is szerepet kíván vállalni a fejlett technológiai megoldásokat alkalmazni tudó köztisztviselők felkészítésében. A SZTAKI emellett egy olyan követelményrendszer kidolgozását is tervezi, amelynek alapján a jövőben az alkalmazások e-government ready státusát tanúsítaná.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05