Az EU és az USA harmadik országokban is erősíti a kalózellenes harcot

forrás Prim Online, 2006. június 27. 11:38
A múlt heti bécsi EU-USA csúcstalálkozón a tárgyalófelek megállapodtak abban, hogy közös stratégia és cselekvési terv alapján lépnek fel a szellemi tulajdon védelme érdekében az Európai Unió, az USA és harmadik országok területén, ezt a célt tárgyalások zárónyilatkozatába foglalták.  
Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió cselekvési terve elsősorban határőrizeti és vámügyi kérdésekre koncentrál. Az együttműködés kezdeti erőfeszítései Kínára és Oroszországra fognak irányulni, illetve Ázsia, Latin-Amerika és a Közel-Kelet szerzői jogsértések által legveszélyeztetettebb területeire.

Tervezik továbbá harmadik országok fővárosaiban működő követségeken szellemitulajdon-védelmi hálózat létrehozást, amelynek célja az információcsere elősegítésére, oktatási és technikai segítségnyújtási programokban való együttműködés, illetve az iparág jogérvényesítési törekvéseinek elősegítése.

A januárban nyilvánosságra hozott IIPA (International Intellectual Property Alliance) kiadványa szerint Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a film- és a szoftveriparra egyaránt, mivel ott 2005-ben 81 százalékos volt a kalózfilmek és 85 százalékos a kalózszoftverek aránya. Oroszországban a legnagyobb probléma, hogy a hatóságok nem tesznek lépéseket afelé, hogy csökkentsék a kalózkodást, és büntetlenül működtetnek olyan honlapokat, melyekről bárki letöltheti a kínált filmeket, zenéket, szoftvereket minimális összegért, ami az európai és amerikai filmipart és kereskedelmet is jelentősen károsítja.  

A szerzői jogok megsértése tekintetében veszélyt jelent Kína, India és Dél-Korea, ahol hamarosan a népesség jelentős része internet-felhasználó lesz.

A szerző jogok megsértésének növekvő problémájára halaszthatatlanul megoldást kell találnia az iparágnak és a kormányoknak egyaránt. Ezt próbálja elősegíteni a múlt héten aláírásra került, a szerzői jogok védelmét segítő EU-USA nyilatkozat.

További információ az alábbi oldalakon érhető el:
http://www.consilium.europa.eu/ueDocs/cms_Data/docs/pressData/en/er/90176.pdf  http://www.whitehouse.gov/news/releases/2006/06/20060621-2.html
www.asva.hu

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09