Források: a Microsoft nem felelt meg az EU elvárásainak

Kiss Ádám Zoltán, 2006. július 4. 08:00
Meg nem erősített EU-s források szerint az unió hétfői ülésén úgy találta, hogy a Microsoft nem változtatott kellő mértékben piaci gyakorlatán, ami akár napi 2 millió eurós büntetés kiszabásának nyithat utat.
A tegnapi ülésen arra az eldöntendő kérdésre adták meg a választ, hogy teljesítette-e a Microsoft az EU kéréseit, avagy sem, írja a Cnet. Az ügyhöz közel álló EU-s források szerint nemleges válasz született, ezzel nem zárult le az oly régóta húzódó ügy, sőt további lendületet vesz, mivel nem sokára a büntetés mértékéről is döntenek. A Cnet a Reuters információira alapozva beszámol arról, hogy az EU július 10-én újabb ülést fog tartani, mely a büntetés mértékét hivatott meghatározni.

Mint ismeretes, az Európai Bizottság 2004 márciusában hosszas vizsgálat után úgy találta, hogy a Microsoft visszaél vezető piaci pozíciójával, és ezért változtatásokat kért a vállalat üzletpolitikájával kapcsolatban. Akkor büntetést is kilátásba helyeztek, mely akár a rekordmértékű napi 2 millió eurót, vagyis nagyjából 2,56 millió dollárt is elérheti. A meg nem erősített hírek szerint ennek mértékéről dönt az EU július 10-én, míg a Microsoft együttműködési készségét hangoztatta, az Unió eddig hivatalosan nem kommentálta az eseményeket, - írja a Cnet.
Kulcsszavak: Microsoft EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50