Növelte ügyfélszámát a Vodafone, de a részvényesek elégedetlenek

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 25. 10:21
A világ legnagyobb mobiltávközlési csoportja, a brit Vodafone Group Plc nettó 4,5 millióval növelte ügyfeleinek számát szervesen a folyó pénzügyi éve első negyedében, összesen 186,8 millióra, ez 10,6 százalékkal több, mint tavaly június végén. Az elemzők csak 4,4 milliós gyarapodást vártak most.
A harmadik generációs szolgáltatás ügyfeleinek száma, szintén szervesen - azaz a csoport-összetétel változásait leszámítva -  1,3 millióval 9,1 millióra nőtt, a növekmény 90 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi első üzleti negyedévben.

A társaság megerősítette éves előrejelzéseit is. Szerves forgalom növekedési üteme 5,0-6,5 százalék körül lesz, az EBITDA eredmény kulcs pedig egy százalékponttal csökken az előző évihez képest. Az első negyedévben a mobiltávközlési bevétel 6,4 százalékos szerves növekedést ért el az egy évvel korábbihoz képest, azonban Európában csak 1,3 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, miközben a felzárkózó piacokon és Észak-Amerikában 13,9 százalékkal gyarapodott.

A Vodafone részvényesi kritikák kereszttüzébe került az utóbbi időben az európai piacon nyújtott, gyengének ítélt teljesítmény miatt. Részvényének árfolyama az idén 5 százalékponttal marad el a DJ Stoxx európai távközlési cégeket követő alindexének eredményétől. A részvényesi elégedetlenség akár Arun Sarin vezérigazgató menesztéséhez is vezethet a társaság keddi közgyűlésén. A 2,1 százalékos pakettel rendelkező Morley Fund Management - az Aviva biztosító alapkezelője - például már egyértelművé tette, hogy ellene fog szavazni.
Kulcsszavak: +céginfo Vodafone

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05