Hárman pályáznak a Philips félvezetőgyártó részlegére

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 25. 10:32
Három befektetési magáncég-társulás - főként amerikai és brit tőkével - pályázik a holland Philips, a legnagyobb európai fogyasztói elektronikai gyártó és a világ legnagyobb fényforrásgyártója félvezetőgyártó részlegére: az ügylethez közel álló körök szerint a több mint 8 milliárd eurós ügyletben az alkudozás már a végső szakaszban tart.
A részlegnél, amely tavaly 4,62 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, világszerte 36 ezren dolgoznak: öt európai országon kívül az Egyesült Államokban, Szingapúrban, Hongkongban, Tajvanon vannak üzemei.

Tavaly év végén jelentették be, hogy kiszervezik, önálló egységbe összpontosítják a Philips félvezető-gyártását, megkönnyítendő az üzletág esetleges eladását vagy ennek alternatívájaként a tőzsdei bevezetést. A Philips a részleg leválasztásával kulcsüzletágaira kíván összpontosítani.

A befektetési alapok az utóbbi években jelentős árfolyamnyereségre tettek szert főleg távközlési cégek és kiskereskedelmi hálózatok részvényein, és most kockázatosabb ügyletekkel is szaporíthatónak vélik a befektetők pénzét. Várható, hogy a Philips félvezetőgyártását öt éven belül továbbadják, nyereséget remélve, habár az biztos, hogy sokat kell költeniük rá: az ágazatban a kutatási-fejlesztési költségek rohamosan nőnek, az idén világszerte várhatóan átlagosan 8,8 százalékkal 51,7 milliárd dollárra.

A Philips félvezetőgyártása tavaly egész évben, az orvosi berendezések üzletága tavaly év elején gyengélkedett, ezt a többi ágazat teljesítményével, illetve ingatlaneladásokkal és részesedések értékesítésével ellensúlyozták. Az orvosi berendezések forgalma végül is 7 százalékkal javult, és üzemi szinten nyereséges volt, miután 2004 végén még veszteséget termelt. Eladták a tajvani TMSC félvezetőgyártót, és csökkentették a részesedést a  dél-koreai LG.Electronicssal közös LG.Philips LCD-ben, amely a világ második lapképernyő-gyártója, mert - noha a vegyes vállalat igen jól teljesített a tavalyi utolsó negyedévben, adózott eredménye 328 milliárd vonra nőtt az egy évvel korábbi 35,4 milliárd vonhoz képest és 44,5 százalékkal gyarapodott a harmadik negyedévi 226,9 milliárdról is - a Philipsnél úgy vélték, hogy a lapos képernyők gyártásában mind nagyobb fölös kapacitások ígérkeznek világszerte, a várható kereslet elmarad a versengő cégek óriási beruházásai mögött. Óvatosságra intett az is, hogy az LG.Philips egész évi adózott eredménye tavaly végül is 517 milliárd von volt, kevesebb mint a harmada a 2004-es 1660 milliárdnak, a képernyők olcsóbbodása miatt, amit az év vége felé csak a termelésnövelés ellensúlyozott.

A lapképernyős készülékek áresése rekord veszteséget okozott az LG.Philipsnek az idei második negyedévben: a vállalat 322 milliárd von (340,9 millió dollár) veszteséget szenvedett el adó után. Tavaly ugyanebben az időszakban 41,1 milliárd von, az idei első negyedévben 8 milliárd von adózott eredménye volt.

Az LG.Philips a 2004. júniusi tőzsdei kibocsátásáig a holland és  dél-koreai partner 50-50 százalékos vegyes vállalata volt. A Philips decemberben 5 százalék eladásával 32,9 százalékra csökkentette részét. A vevő vagy vevők kilétét nem közölték. A bevétel 615 millió euró volt, amelyből a negyedik negyedévre 210millió eurót számoltak el egyszeri, adómentes tőkenyereségként. Az ár azonban 4,7 százalékos engedmény volt az LG.Philips előző tőzsdei záróárához képest.

Tavaly, az előzetes tervnek megfelelően, 700 ezer folyadékkristályos képernyőjű televízió készült a Philips Kft. székesfehérvári gyárában, az idén kétszeresére növelik a termelést. A képernyők az LG.Philips távol-keleti gyáraiból érkeznek Székesfehérvárra.

A Philips a múlt hétfőn 301 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 69 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 983 milliónál, de majdnem kétszer annyit az első negyedévinél. Az elemzők 353 millióra számítottak most. Az üzemi eredmény 367 millió euró lett, több mint kétszerese az egy évvel korábbi 147 milliónak. A forgalom, 7,6 milliárd euró, 10 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőtti 6,9 milliárdot.

A cég idei terve változatlanul 7-10 százalékos ráta az üzemi eredménynél - ez a második negyedben 4,8 százalékos volt -, a forgalmat 5-6 százalékkal akarják növelni.

Az első negyedévben a Philips 160 millió eurós adózott eredményt ért el, 37 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 117 milliónál, bár elmaradt az elemzői előrejelzések 237 milliós átlagától.

A jelentős javulást elsősorban az átszervezések révén fordulatot elért félvezetőgyártásnak és fényforrásrészlegnek, az orvosi információs technológiai megoldások növekvő keresletének, valamint egy részleg eladásának tulajdonították a vállalatnál. További javulást jósoltak a fogyasztói egészségügyi részleg bővítése miatt. A félvezetőgyártás a növekedési területeket jobban megcélzó termékeivel ért el sikert a tavalyi gyengeség után.

Az üzemi eredmény 335 millió euróra emelkedett a tavalyi első negyedévi 207 millióhoz képest - rátája 4,5 százalékra javult 3,2 százalékhoz képest -, a forgalom 14 százalékkal – változatlan árfolyamokkal és azonos csoport-összetételre számolva 10 százalékkal - 7,374 milliárd euróra gyarapodott 6,492 milliárdhoz képest, meghaladva a 7,03 milliárdos piaci előrejelzést.

A Philips adózott eredménye tavaly egész évben 2,868 milliárd euróra nőtt a 2004-es 2,836 milliárdról. A tavalyi adózott eredményből 1,778 milliárd eurót részesedések eladása hozta. Az üzemi eredmény 1,779 milliárd euróra emelkedett 1,586 milliárdról, az aránya 5,9 százalékra emelkedett 5,4 százalékról. 2003-ban 502 millió euró volt az üzemi eredmény. A forgalom mind nominálisan, mind szervesen 4 százalékkal 30,395 milliárd euróra bővült 29,346 milliárdról. 2003-ban 27,937 milliárd euró volt a Philips forgalma.
Kulcsszavak: +céginfo Philips

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05