A telefonálás a céges IT kiadások legnagyobb része

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 26. 11:05
A vállalatok informatikai és távközlési (IT) kiadásainak legnagyobb része a hangalapú kommunikációhoz kötődik, amelynek lefaragása jelentős versenyképességi tényező - mondta Dankovics Tamás, a Nokia Hungary Kft. üzletfejlesztési vezetője kedden az Avaya Magyarország Kft.-vel közösen rendezett sajtótájékoztatón Budapesten.
Utalt a Strategy Analytics nemzetközi piackutató vállalat tavalyi felmérésére, amely szerint a cégek IT kiadásaik 25 százalékát költik telefonálásra. Hiába terjednek ugyanis a belső munkahelyi telefonos rendszerek, az emberek munkaidejük 40 százalékát nem az asztal mellett töltik, ráadásul hívásaik 22 százalékát mobiltelefonokról bonyolítják akkor is, ha asztaluknál tartózkodnak, ami többletteher a cégek számára.

Gáll Tamás, a kommunikációs hálózatokkal foglalkozó Avaya magyarországi leányvállalatának kereskedelmi igazgatója az MTI-nek elmondta: a cég most piacra kerülő termékei - vezeték nélküli belső interneteshálózaton kapcsolódó mobiltelefonok és asztali telefonok rendszerei - azt célozzák, hogy az irodai melléken a dolgozókat el lehessen érni bárhol is legyenek és az a lehető legkisebb költségekkel járjon. A kereskedelmi igazgató bízik abban, hogy a távmunka lassú bővülésével az Avaya növelheti piaci részesedését. Az új megoldások nagy része Nokia mobiltelefonokkal valósul meg.

Gáll Tamás becslése szerint az Avaya piaci részesedése a vállalati telefóniát tekintve 45 százalék, vállalati ügyfélszolgálati rendszerek területén pedig 60-70 százalék.

Az amerikai multinacionális cég forgalmi adatokat helyi szinten nem közöl. A kereskedelmi igazgató annyit árult el, hogy amíg a nagyvállalati piacról származó termékbevételek nem nőnek dinamikusan, addig a kis- és közepes vállalati piacon a forgalom megduplázódására számítanak az idén.

A cég bevételén belül 60-40 százalékot tesz ki a termékek és a szolgáltatásokból származó forgalom aránya. Az Avaya Magyarország Kft.-t öt éve alapították, előtte a cég a Lucent Technologies cégének leányvállalataként Lucent Technologies Szolgáltatói Hálózatok Kft. néven működött.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50