Közös WCDMA mobiltelefonos céget alapít a Matsushita az NEC és a Texas Instruments

Milkovits Gábor, 2006. július 27. 16:27
A Reuters értesülése szerint a Matsushita (Panasonic) és az NEC elektronikai cégek, valamint a TI csipgyártó közös vállalkozásban gyárt majd különféle hardver- és szoftvereszközöket 3G WCDMA mobiltelefonokhoz.
A három vállalat összesen 12 milliárd jent (kb. 22 milliárd Ft) tervez beruházni az új vállalkozásba, amely már augusztusban meg is kezdené tevékenységét, a csipgyártást, illetve a szoftverfejlesztést. A Matsushita és az NEC ezzel párhuzamosan egy a platformok mellett teljes harmadik generációs WCDMA készülékek fejlesztését és gyártását szolgáló céget is tervez alapítani. Ez utóbb idén októbertől üzemelne, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy a két cég közös márkanéven tervezi-e majd forgalmazni az itt készülő mobilokat (mint például a Sony Ericsson), vagy pedig végül is külön Panasonic és NEC modellek kerülnek majd piacra.

A két japán elektronikai cég az elsők között gyártott 3G WCDMA mobiltelefonokat, mostanra azonban jelentősen lemaradtak a nagyok, például a Nokia vagy a Motorola mögött. A kooperáció célja nyilvánvalóan ennek a kedvezőtlen helyzetnek a megváltoztatása.

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Díjazták a Sony innovációit

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 08:54

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50