A tőzsdére lépett TwNeWork kapitalizációja meghaladja a hárommilliárd forintot

MTI Sajtóadatbank, 2006. augusztus 8. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába bevezetett távközlési szolgáltató TvNetWork piaci kapitalizációja a első napi kereskedés, a hétfői 210 forintos nyitóár alapján meghaladja a 3,2 milliárd forintot.
A bevezetés alkalmából hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón Nemes Attila, a TvNetWork elnöke elmondta, hogy elsősorban az előfizetőknek, magánszemélyeknek és pénzügyi befektetőknek, többek között kockázati tőketársaságoknak szánják a tőzsdére vitt 13 millió 536 ezer darab egyeként 100 forint névértékű részvényt. Hétfőn, a kereskedés első órájában 15 forintot emelkedett a TvNetWork árfolyama.

Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök a sajtótájékoztatón a kis- és közepes hazai cégek fontosságát emelte ki. Elmondta: a tőzsde dolgozik azon, hogy az elemzőket érdekeltté tegye a kisebb tőzsdei cégek figyelésében, mert ez növelhetné a befektetői érdeklődést és a tőzsde likviditását.

A tőzsdeelnök emlékeztetett arra, hogy a piacra lépőknek a tőzsde elengedi a bevezetési díjat és a bevezetési költségek finanszírozására külön alap van. Ebből kap – utólagos finanszírozással - várhatóan 25 millió forint támogatást a TvNetWork, a bevezetési költségeinek mintegy felét.

A TvNetwork ebben az évben 2,05 milliárd forint árbevételt tervezett, aminek teljesítésére jó esélyt ad az első félévi egymilliárd forintot meghaladó árbevétel - mondta Nemes Attila. Tavaly az árbevétel 1,455 milliárd forint volt, az adózás előtti nyereség pedig elérte a 17,668 millió forintot.

A tőzsdére lépés előtt a társaság 100 millió forint egyszeri vesztséget számolt el egy meg nem nevezett részvénycsomag leírásával. Emiatt közel 100 millió forinttal alacsonyabb volt a múlt évi adózás előtti profit az azt megelőző évinél. Jövőre a társaság 3,2 milliárd forint árbevétellel számol.

Az idén mintegy egymilliárd forintot fordítanak beruházásokra, amihez 400 millió forint hitelt már felvett a társaság. Még az év vége előtt további 400-500 millió forint külső tőkebevonást tervez a TvNetWork, a tőkepiaci helyzettől függően. A cég összes banki hitelállománya 800 millió forint.

Az 1,524 milliárd forint jegyzett tőkéjű TvNetWork tőzsdére be nem vezetett B sorozatú, szavazatelsőbbségi  részvényei egyenként 10 szavazatra jogosítanak.

A TvNetWork az internetpiacon az ötödik legnagyobb szolgáltató, a kábeltévé szolgáltatók között pedig az első tízben van. Az év végére a kábeltévé előfizetők tervezett száma, a múlt év végi 27.022-ről 32 ezerre nő, az internet-előfizetőké 14 ezerről  24 ezerre emelkedik, az IP telefon előfizetők száma pedig ezer lesz, a múlt évi 151-gyel szemben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09