A Cisco Systems utolsó negyedéve: 21 százalékkal nőtt a bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2006. augusztus 10. 10:08
Az amerikai Cisco Systems, a világ legnagyobb távközlési és számítógéphálózat-építője, 1,544 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az üzleti éve júliussal zárult utolsó negyedéről. Ez ugyan - részvényopciók okozta kiadások miatt - alig több az egy évvel korábbi 1,54 milliárdnál, azonban a bevétel alakulása bíztató üzenet az iparág számára: 7,9 milliárd dollár lett, 21 százalékkal több az egy évvel korábbi 6,6 milliárdnál.
A növekedés egy részét a tavasszal 6,9 milliárd dollárért felvásárolt Scientific-Atlanta Inc. dekódergyártó hozta, és erre alapozva a Sisco Systems az előrejelzését is emelhette, annak ellenére, hogy a cég várakozása szerint a mostani negyedévben a vállalati megrendelők viszonylag kevesebbet fognak költeni berendezésekre.

A Cisco Systems új előrejelzése szerint a bevétele a mostani negyedévben is 19-21 százalékkal haladhatja meg az egy évvel korábbit. Eddig 10-15 százalékos növekedést jósoltak a cégnél. A Scientific-Atlanta nélkül csak 11-13 százalékkal nőne a bevétel. Az egész pénzügyi évre 15-20 százalékos növekedést jósoltak.

A júliussal zárult pénzügyi évben a Cisico Systems adózott eredménye 5,58 milliárd dollárra nőtt az előző 4,7 milliárdról. A bevétele 28,5 milliárd dollárra emelkedett 24,8 milliárdról.
Kulcsszavak: +céginfo Cisco

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Verhetetlen árcédulával érkeznek az új E1N irodai monitorok

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 27. 19:07

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Az ügyfélelégedettség megőrzésére hívta fel a figyelmet a KPMG

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 16:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05