300 dollár lesz az első MS Zune lejátszó

Milkovits Gábor, 2006. augusztus 13. 08:56
A Twice online hírmagazin nem-hivatalos értesülése szerint 300 (299) dolláros kiskereskedelmi áron kerülnek majd forgalomba a Microsoft első Zune nevű hordozható zenelejátszói.
A Zune termékcsalád első tagja, amely a Twice információi szerint 30 GB-os merevlemezzel, WiFi funkcióval, mozgókép-lejátszási képességgel, és az iPod-okénál valamivel nagyobb méretű színes kijelzővel lesz ellátva, a tervek szerint még az idén piacra kerül. Az internetes lap meg nem nevezett kiskereskedőktől jutott az értesülések birtokába, akik hivatalos, zártkörű előzetes tájékoztatást kaptak a Microsofttól a készülékkel kapcsolatban. A hírforrás szerint itt az is elhangzott, hogy a WiFi-t csak a zeneszámok egymás közötti megosztására lehet majd használni, míg a letöltésekhez számítógépre lesz szükség. A szoftverkonszern ugyanezen informátor elmondása alapján azt a szándékát is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy a saját lejátszó forgalmazása és zeneletöltő szolgáltatás beindítása után is biztosítani kívánja PlaysForSure másolásvédelmi technológiáját az immár rivális zeneáruházak számára.

A 30 GB-os Video iPod szintén 300 dollárba kerül, azonban nem rendelkezik WiFi-vel. A hírforrás szerint a kiskereskedők elégedettek voltak az árért cserében kínált funkciókkal.  A Microsoft egyelőre nem kommentálta a hírt.
Kulcsszavak: audioplayer Zune Microsoft

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09