Hullanak a fejek az AOL-nál az adatvesztés miatt

Genda Csongor Zoltán, 2006. augusztus 22. 19:03
Az America Online (AOL) internetes szolgáltatótól három személynek kell távoznia a közelmúltban történt adatvesztési botrány miatt.
Maureen Govern, a technológiai részleg vezetője az egyik érintett, aki felelőssé tehető a mintegy 650 000 internetező keresési adatainak a nyilvánosságra hozataláért. Govern a kivizsgálást követően benyújtotta a lemondását, amit Jonathan Miller, a cég vezérigazgatója el is fogadott. (Megint más források arról számolnak be, hogy a részleg vezetőjét elbocsátották, és nem önként távozott posztjáról.) Rajta kívül azonban még egy menedzsertől és egy kutatótól is megvált az AOL, mert azok is felelőssé tehetőek a történtekért.

A cég a március és május között begyűjtött információkat egy a kutatók számára létrehozott webhelyen raktározta, azonban néhány blogger ráakadt a titkos fájlokra, és megkezdték azok letöltését, valamint terjesztését is. Ezen adatok egy tudományos elemzést végző kutatócsoport munkáját segítették volna. A keresési naplókat anonimizálták, azonban biztonsági szakemberek mégis úgy vélik, hogy ez édeskevés, ugyanis a részletek alapján következtetni lehet az ügyfelek kilétére. Sokan például saját nevük vagy éppenséggel társadalombiztosítási számuk után kutattak, ám fegyverek, gyermekpornó, illetve drogok iránt érdeklődő személyek is akadnak a felhasználók között.
Kulcsszavak: AOL

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05