Zeneletöltő szolgáltatást indít a Samsung

Milkovits Gábor, 2006. szeptember 2. 10:10
A Samsung bejelentette, hogy a MusicNet-tel együttműködve saját online zeneletöltő szolgáltatásba kezd, amelyet az Apple iTunes mintájára készülékeihez integrálva kíván kialakítani.
A dél-koreai székhelyű elektronikai óriás részéről azt egyelőre nem árulták el, hogy a zeneáruház az iTunes-hoz hasonlatosan csak a saját lejátszókkal működik-e majd együtt, a nyilatkozatban mindenesetre elhangzott, hogy a szolgáltatás „jól kiegészíti majd a Samsung új lejátszókat tartalmazó termékcsoportját”. A letöltött zenék, amelyek előfizetéses és darabáras konstrukcióban egyaránt megvásárolhatók lesznek, a Samsung új hordozható lejátszóihoz, köztük a beépített hangszóróval ellátott YP-K5-höz társulnak majd. A MusicNet-tel kialakított partneri viszony hozzáférést biztosít a nagy kiadók katalógusai mellett az olyan kapcsolódó szolgáltatásokhoz is, mint a Yahoo, az MTV Urge, vagy a MusicGremlin.

A lépés sokak szerint korszakváltást jelez a digitális lejátszók és szolgáltatások piacán. Eddig ugyanis számtalan készülékgyártó próbálta a Microsoft PlaysForSure technológiára építve, egymással kompatibilis termékekkel megtörni az Apple iPod-iTunes hegemóniát, azonban a siker egyrészről elmaradt, másrészt pedig a Microsoft Zune lejátszóval és saját zeneáruházzal kapcsolatos tervei elbizonytalanították a partnereket. Szakértők szerint rövidesen a Samsung-éhoz hasonló lépésekre lehet számítani más cégek részéről is, ez azonban azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nemhogy nem nő a digitális tartalmak közötti átjárhatóság, hanem ehelyett még lehetetlenebbé válik majd a legálisan letöltött zenék és filmek eltérő lejátszók közötti megosztása, ez pedig nyilvánvalóan a kalózkodásnak segít.
Kulcsszavak: zene onlineszolg Samsung

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05