Közös nevezőn üzlet és informatika

forrás Prim Online, 2006. szeptember 5. 14:32
Informatikusok számára oktat üzleti gondolkodást Vezetőképző Intézet névre keresztelt tanfolyamsorozatán a NetAcademia. A tematikus képzések célja, hogy az informatikai döntéshozók, valamint a vezetői pozícióra aspiráló informatikusok számára a gyakorlatban közvetlenül felhasználható üzleti tudást nyújtson.
Vajon hogyan történhet meg, hogy egy szervezet különböző részlegein ugyanazt az adatot több helyütt is számítógépre viszik, majd az így létrejött adatbázisokat egy harmadik helyen próbálják összeilleszteni? „Az elmúlt években az üzleti folyamatok egyre kiszolgáltatottabbá váltak az informatikai infrastruktúrának” – ad választ az általa is tapasztalt, az informatika és az üzlet párbeszédének hiányából fakadó jelenségre Novák Zsolt, a NetAcademia Oktatóközpont most induló Vezetőképző Intézetének oktatója. „A legtöbb vállalatra igaz, hogy az informatikai háttér meghibásodása esetén a mindennapos működés, a normál üzletvitel is veszélybe kerülhet” – emeli ki a szakember, aki szerint többek közt az ilyen és ehhez hasonló problémák miatt fontos, hogy az informatika egy jól felépített szabályozási-, minőségbiztosítási rendszernek megfelelően működjön. A NetAcademia új tanfolyamsorozatának célja ennek megfelelően az, hogy a biztonságirányítás, a katasztrófa-elhárítás (DRP), a szolgáltatási szintű szerződések (SLA) és az ügyfélszolgálat-irányítás területén jelentkező kérdések bemutatásával a gyakorlatban közvetlenül is felhasználható üzleti tudást nyújtson informatikai szakemberek számára.

Az informatikai menedzsment kvintesszenciája

„Tanfolyamsorozatunk az informatikai döntéshozók számára újfajta rálátást biztosít szakmájuk legkritikusabb területeire. A tematika így felöleli többek között az ISO, a British Standard, az ITIL és a COBIT különböző szabványainak, és e szabványok használatának lényegét” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője. A Vezetőképző Intézet 5 napos képzésének első része ezért a katasztrófa-elhárítás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, így többek között a DRP (Disaster Recovery Plan) tervek elkészítését tárgyalja. A második rész három előadása az IT folyamatok, szolgáltatások, valamint a felhasználó-támogató rendszerek menedzselésére koncentrál. Ezek fő témái a biztonságirányítás, az erőforrás-kihelyezés – ennek kapcsán többek közt az SLA szerződések –, valamint az ügyfélszolgálat-irányítás. A NetAcademia Vezetőképző Intézete a jövőben további, az informatikusok vezetővé válását, illetve az informatikai döntéshozók munkáját üzleti oldalról támogató képzések bevezetését is tervezi.

Részletes tanfolyam tematika
Kulcsszavak: NetAcademia

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09