Katona Kálmán: Budapest legyen infopolisz

MTI Sajtóadatbank, 2006. szeptember 6. 10:04
Megérett a helyzet arra, hogy Budapest frekventált közterein ingyenes wifi - vezeték nélküli szélessávú internet-hozzáférés - szolgáltatást indítson a főváros, váljon igazi infopolisszá - jelentette ki Katona Kálmán, az MDF főpolgármester-jelöltje kedden Budapesten.
Katona Kálmán szerint korai lenne az egész város lefedettségéről beszélni, de azokon a köztereken, ahol sokan megfordulnak, el kell kezdeni a szolgáltatás kiépítését.

A turisták által látogatott helyekről kiindulva a nagy forgalmú tereken keresztül jutna el a rendszer a teljes lefedettségig - tette hozzá.

A főpolgármester-jelölt úgy véli, a rendszer finanszírozható, mivel alkalmas egyéb eszközök működtetésére, a többi között biztonsági kamerák, környezetvédelmi mérőeszköz működtetésére, reklámtáblák, valamint forgalmi jelzőlámpák vezérlésére. Ezek bérleti díja fedezné a rendszer üzemeltetésének költségeit.

Hangsúlyozta: az önkormányzatoknak kiemelt szerepe van abban, hogy a társadalom informatikai szempontból történő kettészakadását megakadályozzák.

Az önkormányzatok feladata, hogy minél több teleházat létesítsen, a közösségi intézmények számára biztosítsa az internet-hozzáférést, továbbá a fogyatékkal élőket számítógéppel és internet-hozzáféréssel segítse - tette hozzá.

Katona Kálmán az önkormányzati feladatok közül kiemelte az e-önkormányzatok kiépítését, azaz az internetalapú ügyfélszolgáltatást, illetve adóbevallást.

Mint mondta, a városháza ügyvitelét, irányítását is korszerűsíteni kell, azaz meg kell honosítani az informatikai alapú iktatási és pénzügyi információs rendszert, továbbá az egységes elektronikus ügyvitelkezelést. Az egész fővárosra kiterjedő egységes digitális térkép elkészítését is szorgalmazta, melynek tartalmaznia kellene az egyes ingatlanok, közművek pontos jellemzőit.
Kulcsszavak: politika

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05