20 millió AMD-lapkát rendel a Dell

Genda Csongor Zoltán, 2006. szeptember 6. 22:30
A tajvani DigiTimes értesülései szerint a Dell húszmillió processzort rendel meg az Advanced Micro Devices (AMD) csipgyártótól.
Helyi félvezető iparági forrásokra hivatkozva a lap hírül adta, hogy az AMD a húszmilliós mennyiséget az elkövetkezendő egy év során fokozatosan szállítaná le a vezető számítógépgyártónak, amely aztán asztali rendszerekbe, szerverekbe, valamint laptopokba építi majd be a lapkákat. Pontosabban a Dell 2006 negyedik negyedévétől kezdődően egészen a 2007 utolsó negyedévéig összesen 4 millió Intel-konkurens noteszgép-, illetve 16 millió asztali PC- és szerver-lapkát használna fel.

A tavalyi 37 millió rendszer leszállításának a fényében azonban hatalmas előrelépésnek számít a húszmilliós rendelés, ugyanis elemzők becslései szerint így a Dell egész éves lapkaszükségletének legkevesebb az egyharmadát tennék ki az AMD-termékek.

Az amerikai PC-gyártó korábban kizárólag a piacvezető Intel lapkáival dolgozott, és csakis a nemrég általuk felvásárolt Alienware cégen keresztül értékesítettek AMD-csipes modelleket. Májusban azonban a felek képviselői nyilvánosságra hozták együttműködési szándékukat, és bejelentették az első Opteron-alapú szervereiket.
Kulcsszavak: Dell AMD PC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09