Amerikai kormánylobbi a Microsoft-EU ügyben

Kiss Ádám Zoltán, 2006. szeptember 26. 20:31
Az EU versenyügyi biztosa szerint az USA kormánya megpróbált nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra a Microsoft üzleti gyakorlatát feltáró vizsgálat során.
Neelie Kroes szerint a brüsszeli amerikai nagykövetség megkérte, legyen „kedvesebb” a Microsofttal szemben, mielőtt júliusban a vállalat 280 millió eurós bírságáról döntés született. Minderről Kroes a holland Financieele Dagblad újságnak nyilatkozott, és elmondta, hogy „ez természetesen olyan beavatkozás, mely nem lehetséges”. Arra a kérdésre, hogy a nyomásgyakorlás mennyire irritálta, Kroes kitérő választ adott, miszerint munkája során nem lehet elfogult, és bár meg van a dologról a személyes véleménye azt nem kívánja közzétenni.

Kroes sajtócsapatának egy alkalmazottja az interjú után feltett megerősítő kérdésre elmondta, hogy „megerősíthetjük, hogy lobbizni próbáltak nála, ám ezt elutasította”.

A nyomásgyakorlás valószínűleg a kormányzati szervek önálló akciója volt, mivel bár a Microsoft nem kívánta kommentálni az esetet, meg nem nevezett belső körök szerint nem kívántak beleszólni az USA és az EU párbeszédébe az üggyel kapcsolatosan. Az amerikai nagykövetség egyelőre nem kívánt érdemben nyilatkozni az esetről - írja a Zdnet.
Kulcsszavak: Microsoft jog EU

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05