Az AB megsemmisítette a hírközlési törvény több rendelkezését

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 4. 08:40
Az Alkotmánybíróság (AB) keddi nyilvános ülésén megsemmisítette az elektronikus hírközlésről szóló törvény egyes, a távközlési létesítmények magánterületen történő elhelyezésével kapcsolatos rendelkezéseit.
Közel kétszáz indítványozó kérte az Alkotmánybíróságtól az 1992-ben hozott és 1999-ben módosított távközlési törvény, valamint a 2003-ban született elektronikus hírközlésről szóló törvény több szakaszának - alkotmányellenesség - miatti - megsemmisítését. Az AB - Bihari Mihály elnök által kedden kihirdetett határozatában – az elektronikus hírközlésről szóló törvény 95. paragrafusának 1-3. bekezdéseit, valamint a 96. paragrafus 2. bekezdését semmisítette meg, a másik törvény egyes részeinek megsemmisítésére tett indítványokat viszont elutasította.

Az indítványozók - zömében civil szervezetek - problémája az volt, hogy a távközlési cégek a közérdekre hivatkozva szolgalmat jegyeztetnek be magántulajdonban lévő ingatlanokra, sőt nem egyszer kisajátítást is kezdeményeznek e célból. Kimondatlanul, a kezdeményezőket a mobiltelefonokhoz elengedhetetlen antennatornyok késztették az indítványaik megtételére, mivel véleményük szerint egy távközlési szolgáltató nem közérdeket, hanem magánérdeket képvisel.

A hírközlési törvény a távközlési építmények elhelyezésénél első helyre sorolja az állami ingatlanokat, majd a meglévő hasonló célú épületek további hasznosítását jelöli meg. Ezek hiányában következnek az önkormányzati és a magántulajdonban lévő ingatlanok.

A magántulajdonban lévő ingatlanokon létesített építmények szükségképpen korlátozzák a tulajdonos jogait. A korlátozás mértékéről elsősorban a távközlési cég és a tulajdonos állapodik meg, kellő kártalanítás mellett. Ha a megállapodás elmarad, akkor a hírközlési hatóság közérdekből korlátozhatja a tulajdonos jogait. Ez végső soron a kisajátításig is elmehet, de szolgalmi - vagy más használati - jogot is bejegyeztethet az ingatlanra a hatóság. Ezeket a szabályokat semmisítette meg az AB első helyen. Az indoklásban elhangzott, hogy a törvény nem határozza meg a konkrét ingatlanok tekintetében alkalmazandó tulajdonjogi korlátozás feltételeit, túl nagy teret ad a hírközlési hatóság mérlegelésének, a távközlési létesítmények magánterületen történő elhelyezésekor.

A második, immár megsemmisített szabály lehetővé tette, hogy a szomszédokat a távközlési létesítmény a "legkisebb mértékben zavarja". A zavarás miatt azonban nem lehet - birtokháborítás miatt - jogorvoslatot kérniük az érintetteknek.

A távközlési szolgáltatáshoz való jogot - mint közérdeket - egyébként az AB elismerte.

A megsemmisítés a határozat Magyar Közlönyben történő megjelenésétől hatályos.

Holló András alkotmánybíró különvéleményében - amelyhez Bragyova András is csatlakozott - egyebek mellett felvetette, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést is megállapíthatott volna a testület, a vitatott szabályok megsemmisítése helyett.

Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye szerint a vitatott szabályok sem korlátozták alkotmányellenesen a magántulajdont.
Kulcsszavak: jog távközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09