A politikusok még nem ébredtek rá az internet jelentőségére

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 5. 10:04
A politikusok még mindig nem ismerik fel az internet hatását, pedig nemsokára már olyan internetes program is lesz, amellyel ellenőrizhető a kijelentések valóságtartalma, és a világháló parlamenti választások eredményeit is befolyásolja majd - mondta szerdán Londonban megjelent nyilatkozatában a Google vezetője.
Eric Schmidt, a világ legnépszerűbb internetes keresőportáljának elnök-vezérigazgatója a Financial Timesnak azt mondta: számos politikus egyszerűen nem nagyon érti meg az internet-jelenséget. "Ezt részben életkoruk magyarázza ... amit tudnak az internetről, azt gyakran munkatársaiktól vagy a gyerekeiktől tanulják" – fogalmazott a Google vezetője.

Schmidt szerint a politikai vezetők jelenlegi "televíziós nemzedéke" azt már tudja, hogyan kell "bekapcsolni" és beszélni a kamerák előtt, és sokan közülük most már tudatában vannak az internet jelentőségének is, de még mindig nem fogták fel e technológia kihatásait, nem utolsósorban azt, hogy az milyen hatalmat ad a választók kezébe.

Az internet eddig főleg a politikusok finanszírozásában játszott szerepet, és választásokat még nem befolyásolt, de biztos, hogy fog - fogalmazott a Google főnöke.

Eric Schmidt a londoni üzleti napilapnak adott interjúban azt jósolta: öt éven belül lesz olyan "igazságtartalom-előrejelző" szoftver, amely majd "elszámoltatja a politikusokat". A választók ellenőrizhetik, hogy mekkora a valószínűsége egy-egy tényszerűnek tűnő politikusi kijelentés tényleges helytállóságának, olyan programok alkalmazásával, amelyek az egyes állításokat automatikusan történeti adatokkal vetik egybe - mondta Schmidt.
Kulcsszavak: trend Google politika média

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09