A Canon az IXUS tízéves születésnapját ünnepli

10 év: 44 modell, 33 millió fényképezőgép

forrás Prim Online, 2006. október 7. 16:02
A Canon idén ünnepli az IXUS tizedik születésnapját, egy olyan fényképezőgépét, amely újradefiniálta a kompakt fényképezőgépek piacát. A születését követő évtizednyi innováció bebizonyította, hogy az IXUS az egyik legnagyobb sikertörténet a modern elektronikai berendezések világában, hiszen a Canon idáig több, mint 33 millió darabot adott el belőle.
Az eredeti IXUS Advanced Photo System (APS) fényképezőgép megjelenése azonnal elnyerte a vásárlók tetszését. A rozsdamentes acél vázzal és Yasushi Shiotani egyedi “négyzet és kör” stílusú formatervezésével az IXUS a funkció mellé bevezette az egyéni formákat is. A forgalomba hozatala után már 30%-os piaci részesedéssel büszkélkedhetett, később pedig az APS fényképezőgépek között a legsikeresebb lett. Összesen 10,5 millió darab APS-alapú gépet vásároltak szerte a világon.
Az IXUS formáival és megjelenésével sok más hasonló gép megjelenését inspirálta, és úttörő szerepet játszott egy teljesen új fényképezőgép-kategória megjelenésében.

Az összehasonlíthatatlan IXUS

Az első IXUS négy alapvető formatervezési alapelvét örökölte az elmúlt tíz év 44 modellje:

Négyzet és kör: Több, mint 100 vázlat eredményeként Shiotani-féle négyzet és kör koncepció azt a könnyedséget és egyszerűséget, valamint esztétikumot fejezi ki, amely az új IXUS márka védjegye is lett. A négyzet és kör stílus az IXUS modelleket azonnal felismerhetővé tette, és teszi a mai napig.
Divatos ékszer: Már az első IXUS modellt is úgy tervezték, hogy fényképezési eszközként  stíluselemmé is válhasson. Divatos tartozék formájában ékszerként viselték nyakba akasztva, és ez a lehetőség a mai modellek sajátja is.
Modern alapanyagok: A formatervezésen kívül hangsúlyt fektettek a váz alapanyagára is. A rozsdamentes acél újfajta bevonatot kapott, amely luxuscikkek minőségi megjelenését kölcsönözte a gépnek. Az IXUS fényképezőgépek azóta is a legkorszerűbb anyagokból készülnek, a legújabb modell, a Digital IXUS 900 Ti például titánötvözetből.
A legmodernebb technológia: A Canon első IXUS modellje a legkisebb volt a piacon, így a fejlett mérnöki tervezés és modern technológia legnagyobb vívmányának tekintették. Innovációk sorát indította el, amelyek az elmúlt tíz évben mind az első modell alapvető tulajdonságaira építettek.

A Digital IXUS

A Canon 2000-ben vezette be az IXUS koncepcióját a digitális fényképezés területére. A tervezőcsoport 50%-kal csökkentette a lencserendszer és az alapvető műszaki részegységek méretét, hogy elférjenek az eredeti APS-alapú IXUS-méretű váz belsejében. Indulásakor a Digital IXUS volt a világ legkisebb és legkönnyebb digitális fényképezőgépe. Több, mint 800000 darabot adtak el belőle világszerte, így a modell biztosította a Canon piacvezető szerepét. Azóta jóval több, mint 22 millióan vásároltak Digital IXUS fényképezőgépet a világon. Az eddigi legsikeresebb modell a Digital IXUS 50, amelyből több, mint kétmillió darabot vásároltak.

Ma is az eredeti

Az IXUS ma is megtartja eredetiségét, az 1996-os modellhez hasonlóan. A legújabb modellek is tartalmaznak olyan újításokat, amelyek elsők a maguk nemében.
Az új titánburkolatú Digital IXUS 900 Ti elsőként tartalmaz 10 megapixeles képérzékelőt. A divatos Digital IXUS 850 IS képstabilizátorral ellátott nagylátószögű objektívet biztosít a stílusorientált felhasználónak. A Digital IXUS zoom pedig a Canon első kifejezetten partikra tervezett fényképezőgépe, amely 7,1 megapixeles képérzékelőt tartalmaz ugyanabban a kicsi fémvázban, amely az elődjének, a Digital IXUS i zoom-nak is a sajátja.

A tervezők

Yasushi Shiotani – IXUS, 1996
Yasushi Shiotani a Tsukuba Egyetemen tanult, majd rögtön ezután a Canon-nál kezdett dolgozni. A cégnél töltött nyolc év után a Canon kiküldte a 30 éves Shiotani-t az olasz Domus Akadémiára. A nemzetközi tervezőcsapattal töltött intenzív képzés után Shiotani visszatért Japánba, és tapasztalatai segítségével megtervezte az első IXUS fényképezőgépet.

Seiichi Omino – Digital IXUS, 2000
Mivel az elektronikai berendezések egyre bonyolultabbá válnak, Omino tervezési koncepciója arra fókuszál, hogyan lehet minél sikeresebben áthidalni a technológia és a felhasználó közötti szakadékot. Az első digitális IXUS modellen kívül tervezett írógépeket, faxgépeket, távcsöveket és más digitális fényképezőgépeket is.
Kulcsszavak: kamera Canon

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09