Civilek a hírgyártásban - Internet Hungary 2006

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 19. 08:51
A Tihanyban zajló Internet Hungary 2006 konferencia szerdai programjai sorában többek közt a Civilek a hírgyártásban elnevezéssel rendeztek fórumot.
Információk sokasága kerül ki a civil szférából is, de nem tudni, van-e a nem hagyományos forrásból származó hírekre fogadókészség a szerkesztőségekben és a hírügynökségeknél - fogalmazott vitaindítójában a beszélgetés moderátora.

A Magyar Távirati Iroda (MTI) Zrt. nyitott ebben a kérdésben, de rögtön hozzá kell tenni, hogy egy hírügynökségnek törvényben meghatározott kötelessége a megbízhatóság - mondta a fórumon Vince Mátyás, az MTI elnöke. Hozzátette: a civil forrásokból érkező információkat ezért "háromszoros óvatossággal" kell kezelni.

Kulcsszó tehát az ellenőrzés - hangsúlyozta Vince Mátyás, aki arra is rámutatott: az MTI nem egyszerűen csak nyitott ebben a témában, hanem másfél éve már létre is hozta azt a központi szerkesztőségét, amelynek egyik feladata éppen az, hogy fogadja azokat az információkat is, amelyeket nem a hivatásos újságírók "szállítanak".

A hírügynökség honlapján szerepel továbbá a Van egy hírem az MTI
 számára feliratú ikon is, amelyen keresztül bárki információt küldhet a szerkesztőségeknek - hívta fel a figyelmet egy különleges lehetőségre az MTI elnöke.

Vince Mátyás kiemelte, hogy az interneten olvasható blogokat - vagyis folyamatosan vezetett szubjektív naplókat és kommentárokat - már most is pásztázzák, megvizsgálva, van-e a bennük közölteknek hírértéke, de szerinte a jövőben "a lehetséges szakértők körébe bejön majd a blogíró is". Megjegyezte: még nem tartunk ott, mint Amerika, de szerinte eljutunk oda, hogy lassan erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy "kvázi plusz tudósítóink legyenek a blogolók személyében".

Weyer Balázs, az Origo internetes újság főszerkesztője csatlakozva Vince Mátyáshoz szintén azt hangsúlyozta: a blogírás új lehetőség arra, hogy valaki "szakértővé építse fel magát".

Közlése szerint az interneten nem lenne értelme a saját tudósítói hálózat kiépítésének, viszont a világ szinte minden országában meg lehet találni ott élő magyarok blogjait, s inkább tőlük vesznek át híreket. A blogírók néha "direkt megrendelésre is dolgoznak" - jegyezte meg a főszerkesztő.

Kert Attila, a Magyar Televízió (MTV) hírigazgatója is fontosnak nevezte, hogy a közlésről az döntsön: tudják-e ellenőrizni a nem saját forrásukból érkezett információt. Szerinte a helyzet egyébként ugyanaz, mint tíz éve: akkor is kaptak információkat névtelen levélben vagy telefonon, most pedig ezek mellé a források mellé a névtelen e-mailek is csatlakoztak. Hozzátette: számukra is döntő jelentőségű az ellenőrzés, s ha beérkezik hozzájuk például egy felvétel, az az első feladatuk, hogy megállapítsák: valódi-e az vagy hamisítvány.

Az MTV hírigazgatója emlékeztetett arra, hogy az augusztus 20-ai fővárosi viharral kapcsolatosan számos amatőr felvételt, de neki - mint mondta - e korszak nyitányát a 2004. augusztus 6-ai törökbálinti lőszerraktár felrobbanása jelentette, amikor is pillanatokon belül mintegy ötven képpel jelentkeztek civilek az MTV-nél.

Mióta a telefont és a kamerát egy szerkezetben, a mobiltelefonban egyesítették, azóta 3-4 millió ember sétál fotófelszereléssel, kamerával a zsebében, ezért egyre közelebb van az, hogy minden fontos történés minden egyes adott pillanatáról felvétel készüljön - mondta az Internet Hungary 2006 tihanyi fórumán az MTV hírigazgatója.

Az Internet Hungary 2006 konferencián Tihanyban egy másik fórumon arról is szó esett, hogy a hagyományos médiabiznisz már az online környezetben is helyet kér magának. A témáról szóló fórum moderátora Nagyistók Tibor (MTV) volt, a beszélgetésben részt vett Mucsányi Mariann (InfoRádió), Nyirő András (Ringier) és Schönléber Zoltán (RTL Klub).

Nagy érdeklődést váltott ki a Hálózat gyermekei - gyermekek a hálózaton, valamint a Fizetések mobillal elnevezésű fórum. Szó volt az RRC06-os konferencián szerzett digitális frekvenciák sorsáról, illetve arról, hogy az eurót vagy a digitális televíziózást vezetik-e be hamarabb Magyarországon.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09