Húszezer eBay-est vertek át hamisított termékekkel

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 21. 19:06
Egy internetes bűnbanda több mint húszezer eBay-felhasználót csapott be azáltal, hogy hamisított termékeket adtak el azoknak.
A németországi Nordrhein-westfáliai rendőrség még a héten hat személyt vett őrizetbe, akiket a csalások elkövetésével gyanúsítanak. A hatósági jelentés szerint a vádlottak olyan ismert divatcégek márkajelzéseivel adták el az árveréseken a ruhadarabokat mint a Gucci vagy a Versace. Ezen kívül azonban hamis ékszereket is értékesítettek a banda tagjai az interneten.

A bűnözők összesen több mint húszezer eBay-felhasználót vertek át olyan termékekkel, amelyek javarészt Törökországból származtak, és megtévesztésig hasonlítottak az eredeti árukra. Az ügyben eljáró nyomozók házkutatásokat is végeztek a vádlottaknál, melyek során számtalan bizonyítékot lefoglaltak.

A rendőrség közleménye szerint igen nehéz volt a csoport nyomára bukkanni, ugyanis nem létező vagy már elhunyt személyek nevében jelentkeztek be az aukciós portálra és az átutalások során is különböző manővereket hajtottak végre annak érdekében hogy eltitkolják valós kilétüket. A bűnbandának hozzávetőlegesen 780 ezer euró haszna származott a hamis termékek eBay-en való forgalmazásából.
Kulcsszavak: onlineszolg jog eBay

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05