Siófok: kétnapos e-Magyarország, e-kormányzat konferencia

Kovács Attila, 2006. november 6. 16:04
2006. november 9-10-én tartják a siófoki Hotel Azúrban a már tradicionálisnak tekinthető "e-Magyarország, e-kormányzat" konferenciát, melynek idei alcíme a „Fejlesztések jegyében”. Ehhez a szlogenhez alkalmazkodik a kétnapos konferencia tematikája és a kiállítók sora is.
Az idei „E-Magyarország, e-kormányzat 2006 – a fejlesztések jegyében” konferencia, kiállítás és workshop a versenyképesség, a felzárkózás és a fejlett információs gazdaság, az e-közigazgatás, e-kormányzás kapcsolatáról, a sürgető teendőkről, a kormányzat és az üzleti szektor érdekeinek egyeztetéséről szól. A kétnapos konferencia másik fontos témaköre az Európai Unió fejlesztési irányában levő régiók, önkormányzatok és kistérségek továbbá a kkv-k versenyképesség erősödésének jövőbeni lehetőségei, az érdekeltek igényeinek megfogalmazása. A rendezvény valóban a civil vállalatok, és az államigazgatás egyik legjelentősebb szakmai fóruma. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a konferencia fővédnökei Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Szilvásy György kancelláriaminiszter.

A vállalkozói szférát a legnagyobb, részben multinacionális infokommunikációs és informatikai vállalatok képviselik. Közülük többen kiállítóként és előadóként is képviselik cégüket. Így jelen lesz többek között az Oracle, a Synergon, a Sun, a Xerox és az IBM is. Az IP telefóniás és ügyfélszolgálati megoldások piacán élenjáró Avaya hazai leányvállalata az eseményen a legújabb fejlesztésű, 9620-as és 9630-as IP készülékeit is bemutatja. Mindezek mellett a helyszínen kettő IP telefonközponton keresztüli ingyenes telefonálást is biztosít a résztvevők számára. Az egyik rendszer a KKV a másik pedig az Enterprise szektor számára biztosít látványos bemutatót. Az Avaya stratégiai területének tekinti a mobilitás és távmunka területét, ezért olyan eszközök is bemutatásra kerülnek, mint a költségcsökkentő Wifi-GSM telefonra épülő megoldás valamint a helyfüggőséget megszüntető IP VPN telefon.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Thermaltake bemutatja első Bumblebee (dongó) színű termékét

A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a The Tower 200 Bumblebee Mini toronyházat, egy új színű változatot a közkedvelt The Tower sorozatban. A Tower 200 egy mini-ITX toronyház függőleges kialakítással és kivételes hűtési hatékonysággal. Bár ez a ház kompakt méretű, egy 4090-es grafikus kártya és egy 280 mm-es radiátor is elfér benne. Az új élénk sárga árnyalat hozzáadásával a The Tower 200 sorozat már hat színben kapható: fekete, Snow, Turquoise, Racing Green, Matcha Green és Bumblebee, így könnyedén kiválaszthatod a stílusodhoz illő The Tower 200-at.

2024. január 2. 12:10

Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak

Felmérésünk szerint az 1000 legolvasottabb magyar weboldal nagyjából 1%-a blokkolja a mesterséges intelligencia robotok hozzáférését tartalmaikhoz. Világszinten ez az arány már 20% felett jár, de Magyarországon is növekedés várható.

2023. október 12. 16:11

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05