Megkezdte internetes televíziós szolgáltatását a TVnet

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 16. 09:10
A TVnet Kft. 100 millió forint beruházással megkezdte internetes televíziós (IP TV) kereskedelmi szolgáltatását a fővárosban - jelentette be Lengyel Tibor, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A TVnet a Magyar Telekom csoporthoz tartozó T-Online-nal egy dőben, november 6-án kezdte meg a szolgáltatás kereskedelmi rtékesítését.

Az IP TV-n keresztül elvileg korlátlan számú csatorna érhető e, jóllehet egy-egy felhasználó naponta, illetve rendszeresen 5-10 csatornát néz. Az internetes kapcsolat elérhetővé tesz például videotékát, zenetárat és elektronikus műsorújságot is.

Az IP TV lehetővé teszi a time shifting szolgáltatást is. Segítségével 24 órán belül, külön rögzítő eszközök nélkül, bármikor visszanézhető és bármilyen időpontra visszaléptethető a tárolt műsor. A TVnet minden felhasználó számára 5 órányi tárhelyet ad, amelyre tetszőlegesen lehet korlátlanul visszanézhető tévéműsorokat rögzíteni.

A szolgáltatás jelenleg Budapesten érhető el, majd január-februárban 11 vidéki nagyvárosban indul. A 11 vidéki városban mintegy 400 millió forint beruházást kell a cégnek végrehajtania ahhoz, hogy az internetes tévét elindíthassa.

A társaság elindította saját csatornáját, a magyar felnőtt-tartalmakat szolgáltató LUXx Tv-t is. A TVnet a közeljövőben további 2, majd később még egy saját csatornát akar indítani, ezek tartalmáról azonban nem nyilatkozott az ügyvezető.

Lengyel Tibor korábban az MTI-nek elmondta: egy év alatt 4-10 ezer IP TV előfizetőre számítanak.

A TVnet Kft.-t 1994 októberében alapították kábeltelevíziós hálózaton keresztüli adatátviteli szolgáltatások nyújtására.

A társaság az elmúlt időszakban megháromszorozta, s az elmúlt év végére 15 000-re növelte előfizetőinek számát. Árbevétele 2005-ben megduplázódott, több mint 1 milliárd forintra nőtt. Az idén a társaság 1,6 milliárd forint bevétellel számol, előfizetőinek száma jelenleg több mint 21 ezer. A vállalat jövőre meg szeretné duplázni ügyfeleinek számát.
Kulcsszavak: TVNET IPTV

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.

2024. január 3. 11:50

Újabb településeken válik elérhetővé a Vodafone gigabites internete

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit* sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő vezetékes hálózatának 81%-án tapasztalhatják meg a Vodafone-ügyfelek az otthoni szórakozás élményét a nagykapacitású, szupergyors internettel és TV élménnyel.

2023. december 1. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09