Innopark létesül Székesfehérváron

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 30. 09:34
Műszaki, technikai, technológiai tudásközpont létesítését tervezi a székesfehérvári önkormányzat; a részletes megvalósíthatósági tanulmány az év végére készül el - közölte  a polgármesteri hivatal kabinet igazgatója az MTI-vel szerdán.
Schultz György elmondta: az Alba Innoparkban kutatóhelyek, a high-tech iparágakban működő kis- és középvállalkozások részére technológiai inkubátorház, korszerű eszközökkel felszerelt metrológiai labor, a helyi és regionális vállalkozások kutató, fejlesztő tevékenységének elhelyezésére irodaház épül.

Mintegy  2500-3000 diák oktatására campust alakítanak ki, a gazdaság igényeinek kielégítését biztosító szakképző helyeket, tanműhelyeket hoznak létre, továbbá  kiszolgáló létesítmények, lakások épülnek a területen. Mindezt széleskörű partnerségre alapozva, a helyi gazdasági, vállalkozói, oktatási szféra és a magántőke bevonásával, valamint pályázatok révén, európai uniós forrásból kívánja létrehozni a város.

Az innopark kialakításának tartalmi részéhez a néhány hónapja aláírt szándéknyilatkozat alapján, segítséget nyújt a Magyar Tudományos Akadémia is, amely ott alakítja ki a Nemzeti Nanotechnológiai Laboratóriumot.

Az Alba Innoparkban 400-500 munkahely létesítésére, a meglevő közép- és felsőfokú oktatási intézmények fejlesztésével pedig 2500- 3000 diák képzésére lesz lehetőség.

A projektet az egykori laktanya területén, több mint 46 ezer négyzetméteres területen valósítják meg. A munka során felújítják és hasznosítják a megmaradt laktanyaépületeket, mélygarázsokat építenek - közölte a polgármesteri kabinet igazgatója.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05