Az én-blogok a legnépszerűbbek

forrás Prim Online, 2006. december 14. 13:46
Az internetezők 85 százaléka tudja, mi az a blog, rendszeresen viszont csupán 5 százalék olvas ilyen jellegű tartalmakat – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A fiatalok leginkább barátaik, ismerőseik vagy egy-egy közismert ember blogjait olvassák, míg a középkorú és idősebb netpolgárok körében a politikusok személyes internetes naplói népszerűbbek.
Már a mindennapokban is egyre többet lehet hallani blogokról, ennek megfelelően az internet használók körében viszonylag jól ismert a fogalom: az internetező férfiak 89, míg a nők 81 százaléka tudja, mi az a blog. Ennél jóval kisebb azoknak a tábora, akik szorosabb kapcsolatba is kerültek mások személyes internetes naplóival: a legalább hetente netezőknek mindössze kétötöde olvas alkalmanként valamilyen blogot, a rendszeres olvasók aránya pedig csupán 5 százalék.
Az NRC Piackutató most végzett felmérésből kiderül, hogy a blogok – az online fórumokhoz hasonlóan – az internet hasznos és szórakoztató funkcióját egyaránt betölthetik. Az olvasók 49 százaléka szórakozásra, 42 százaléka információszerzésre, 15 százaléka pedig egyenesen szakmai ismereteinek bővítésére használja a blogokat. Az internetes naplók közösségépítő funkciója egyelőre csupán a látogatók 6 százalékát vonzza, bár a hozzászólás lehetősége elősegítheti az azonos érdeklődésű, egy-egy témával kapcsolatban hasonló véleménnyel bíró csoportok létrejöttét.

A férfiak és a nők, valamint a különböző életkorú internetezők körében közel azonos a blogolvasók aránya, jelentős különbség mutatkozik azonban az egyes demográfiai csoportok között az olvasott naplók jellegét illetően. A blogolvasók 57 százaléka, leginkább a nők és a fiatalok kíváncsiak a személyes, úgynevezett én-blogokra. A politikai blogok elsősorban a férfiak és a 40 évnél idősebbek körében népszerűek, tematikus blogokat 40, hírblogokat 35 százalék szokott olvasni.
Bár a blogolás lényege, hogy bárki a világ elé tárhatja gondolatait és érzéseit, az olvasók mintegy kétharmada nem ismerősei, hanem közismert emberek blogjait látogatja. Ez annak ellenére is így van, hogy szinte mindenki úgy gondolja, e blogok bejegyzéseit nem, vagy legalábbis nem mindig a blog gazdája írja.

Blogírás: miért?

Míg az internetezők közel fele legalább alkalmanként olvas valamilyen blogot, addig saját internetes naplót csupán 4 százalékuk vezet. A tipikus blogger olyan huszonéves, fővárosi fiatal, aki számára a blogírás célja, hogy megossza gondolatait másokkal vagy kifejezze önmagát.
A politikusok motivációjáról azonban megoszlanak a vélemények. A blogolvasók többsége úgy véli, a politikusok is elsősorban azért írnak internetes naplót, hogy megismertessék gondolataikat a választókkal, egyharmaduk ugyanakkor pusztán önreklámnak tartja a blogolást. Bármi is a valódi motiváció, a politikusi blog kétélű fegyver: közel ugyanannyian állítják, hogy blogjának elolvasása után szimpatikusabbá vált szemükben egy politikus, mint ahányan az ellenszenv növekedéséről számoltak be. Mindezek mellett az internetezők egynegyede helyesli, hogy politikusok blogot vezetnek, egytizedük ugyanakkor kifejezetten elítéli a kommunikáció ezen formáját.
A politikai blogok esetében az internetezők számára az egyik legfontosabb kérdés azok hitelessége, az internetezők többsége viszont elítéli, ha egy közérdekű információt először személyes internetes naplójában tesz közzé egy politikus.

A felmérést az NRC 2006 októberében végezte 1500 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.
Kulcsszavak: blog

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09