10 tipp a biztonságos karácsonyi online vásárláshoz

forrás Prim Online, 2006. december 17. 09:05
Dacára a szoftvergyártók és az internetes aukciós portálok ez irányú közös erőfeszítéseinek, ma is könnyen előfordulhat, hogy az online árveréseken vásárolt programok illegálisnak bizonyulnak.
A digitális gazdaság újfajta, gyors és hatékony kereskedelmi módokat tett lehetővé. Az IDC egy októberben publikált felmérése (Kalózszoftverek vásárlásának és használatának kockázatai, 2006) szerint ugyanakkor például az egyik legismertebb árverési oldalon eladásra kínált programoknak mindössze 49%-a volt eredeti, jogszerűen áruba bocsátható termék,  39% hamisítottnak bizonyult, míg további 12% részben hamisított elemeket tartalmazott, vagy olyan eredeti szoftver volt, amit "megpiszkáltak". Ez azt jelenti, hogy az adott árukínálatból mazsolázó vevőnek ötven százalékosnál kisebb esélye volt arra, hogy amit vesz, az valóban jogtiszta áru.

Mindennek komoly jogi kockázata van, hiszen a szoftver kalózkodás törvénybe ütközik. Ráadásul a nem eredeti szoftverre a gyártó nem fog upgrade-et adni, nem járnak vele kézikönyvek, dokumentációk, és ha valami elromlik, a felhasználó nem lesz jogosult technikai támogatás igénybevételére. Az ilyen áruk minőségét nem garantálja semmi és vírusvédelmi szempontból sem megbízhatóak, tehát aki ezt felteszi a  gépére, az potenciálisan rést nyit a saját biztonsági rendszerén.

“Az internet forradalmasította egyes árufajták kereskedelmét, és ez sok szempontból nagyon örvendetes. Ugyanakkor sokféle illegális tevékenységnek nyitott teret az a tény, hogy a neten hamis identitás mögé bújva is meg lehet jelenni. Az internetes aukciós oldalak különösen kedvelt tereppé váltak a jogdíj nélküli vagy kalózszoftverek kereskedői számára. Sokan, akik ilyesmit vesznek, nem is sejtik, hogy "jól bevásároltak": az még a jobbik eset, ha üres vagy használhatatlan CD-hez jutnak, hiszen rosszabb esetben vírusos vagy kémprogramokkal terhelt alkalmazást kapnak” – mondja Sarlós Gábor, a BSA szóvivője.

Tíz könnyen követhető tanács megszívlelésével lényegesen lecsökkenthetjük a kockázatokat.

1. Hallgasson a megérzéseire!

Vesse össze az eladó által kért árat azzal az összeggel, amibe becslése szerint a szoftver a "hivatalos" beszerzési úton kerülne (figyelembe lehet venni azért azt a szempontot is, hogy esetleg eleve használt árut kínálnak, és attól alacsony az ár).  Ha a kért ár "túl szép ahhoz, hogy igaz legyen"... akkor valószínűleg nem is igaz.

2. Győződjön meg arról, hogy az áru eredeti!

Legyen gyanakvó az olyan szoftvertermékek esetén, amelyeken nincs eredetiséget igazoló jelzés, illetve nem járnak velük az eredeti termékekhez a gyártó által normál körülmények között biztosított kellékek (eredeti CD-k jelzései, kézikönyvek, licenc, szervizelési dokumentumok, garancialevelek).

3. Nézze meg a címkét!

Kerülje az olyan termékeket, amelyek már első ránézésre is gyanúsak, például kézzel írt címke van rajtuk.
 
4. Minek ide a backup?

Óvakodjon az olyan eladóktól, akik felajánlják, hogy "biztonsági másolatot" is készítenek a szoftverről! Ez egyértelműen azt jelzi, hogy a szoftver illegális. Ellenőrizze továbbá a verziót is! Sokakat csaptak már be úgy, hogy oktatási vagy promóciós célú, "lebutított" verzióját kapták meg annak a programnak, aminek persze a teljes vagy standard változatát akarták megvenni.

5. El a kezekkel a tömörített, kombinált csomagoktól!

Egyértelműen kalózáruról van szó, ha két vagy több különböző szoftvert (különösen, ha eltérő gyártó ill. kiadó-fejlesztő cégek termékeiről van szó) egyazon CD-n/floppyn küldenek. Mindig győződjünk meg arról, hogy a megállapodásunk úgy szól, hogy minden egyes megvásárolt programot külön CD-n fogunk megkapni.

6. Lehetőség szerint szerezze meg előre az eladó címét!

Gondoljon bele: ha az adásvétel lezajlása után nem tud majd kapcsolatba lépni az eladóval, semmit sem tehet, ha kiderül, hogy kalózárut kapott. A BSA-hoz számos jelentés érkezett olyan esetekről, amikor – amint lezajlott a kifizetés, amit nem lehetett visszacsinálni – az eladó "felszívódott". Szerezze meg tehát előre az eladó az elérhetőségi adatait!

7. Őrizze meg a számlákat!

Minden lehetséges információt őrizzen meg a tranzakció tényéről, illetve az eladóról. Nyomtassa ki a megrendelést és annak visszaigazolását, és fűzze le ezeket. Ezzel megvédheti magát addig, amíg meggyőződik majd arról, hogy a vásárolt áru jogtiszta. Ha ezek megvannak, akkor könnyebben harcolhat majd az aukciós portállal, a fizetést bonyolító site-tal, vagy a szoftver gyártójával.

8. A külföldről történő beszerzésnél különös óvatosságra van szükség!

Legyen óvatos, ha az eladó más országból kínálja az árut. A tényleges fizikai távolság, a jogrendszerek különbözősége és hasonló tényezők mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy esetleg bottal üthesse majd a pénze nyomát.

9. Keresse a megbízhatóságra utaló jeleket!

Az online módon megismert kereskedő megbízhatóságát erősítheti, ha ismert, működő szervezetekkel áll kapcsolatban, vagy éppen referenciái vannak elégedett vevőktől. Esetleg keressen rá az interneten, hogy kiderüljön, legálisan működő cégről van-e szó.

10. Általában: Legyen körültekintő!

Mielőtt bármit megrendelne, minél jobban nézzen utána az eladónak. Az eladó hazudhat az eladásra kínált termék leírását illetően és lehet, hogy egy licenc nélküli verziótól akar megszabadulni. Ha mód van rá, nézze meg az eladóra vonatkozó megjegyzéseket az aukciós portál fórumán. Ha az eladó körül minden rendben van, valószínűleg szinte minden észrevétel pozitív hangvételű lesz. Ezzel a módszerrel nagy valószínűséggel előrejelezhető, hogy az Ön tranzakciója mennyire lesz rendben.

A szoftverkalózkodás üzleti hatásai igen jelentősek. Azok közül a becsapott vevők közül, akiknek panasza a BSA-hoz eljutott, igen kevesen kapták vissza a pénzüket. De még aki vissza is kapta, az sem mindig a teljes összeget, és mindenképp sok időt és energiát kellett fektetnie az ügybe. A BSA mindenkit arra ösztönöz, hogy aki volt már szoftverkalózkodás áldozata, ossza meg ezt az információt másokkal és a BSA-val is, hogy a tanulságokat levonva más fogyasztók már jobban meg tudják magukat védeni, és így nagyobb biztonsággal lehessen az interneten vásárolni. 

Ha valaki többet akar tudni arról, hogyan lehet biztonságosan online vásárolni, érdemes a BSA internetes biztonsággal foglalkozó, angol nyelvű weblapjára látogatni. Ugyanitt tehető bejelentés is.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09