A korszerű önkormányzatokért: pályázat szoftverbeszerzésre

forrás Prim Online, 2006. december 22. 12:20
Az e-Írástudásért Közhasznú Alapítvány és a netTeam-Magyarország Kft. pályázatot hirdet a „Charles Simonyi program – az európai szintű önkormányzati informatikai megoldásokért” program sikereire alapozva egy „Magyary Zoltán Program” nevű pályázat keretein belül önkormányzatok számára, tanúsított iktató és ügyiratkezelő szoftver beszerzésére.
Azt a célratörő, koncepcióalkotó és lendületes munkát, amellyel Magyary Zoltán a közigazgatási rendszert javítani igyekezett nem könnyű felülmúlni. E lendületnek köszönhető az a rengeteg munka, amely sürgette a közigazgatás kérdéseinek tényeken alapuló vizsgálatát. Emberöltő távolságból is időszerű ez a fajta vizsgálat, amihez azonban napjainkban eredménynek is társulnia kell. Nem elég pusztán körültekintő elemzést végeznünk, a felmerülő hiányosságokra megoldást is kell nyújtanunk. Magyary Zoltán életművét a szemünk előtt tartva jelentjük ki, hogy az ország informatikai felszereltségét tekintve elmaradott közigazgatási intézményeinek és önkormányzatainak felzárkóztatása érdekében létesül a „Magyary Zoltán Program” – a korszerű intézményi és önkormányzati informatikai megoldásokért - tájékoztatta szerkesztőségünket Decker András, az alapítvány kurátora.

A netTeam Kft. és az e-Írástudásért Közhasznú Alapítvány a pályázat kiírásával azt a célt tűzte ki, hogy segítsen azokon az intézményeken, amelyek jelenleg még számottevő informatikai eszközök és e-írástudás birtoka híján nélkül végzik önkormányzati adminisztrációjukat és iktatási feladataikat. Lehetőséget kíván biztosítani azon intézmények számára is, amelyek már rendelkeznek egy meglévő, de a jelenlegi jogszabályi környezetnek nem megfelelő szoftverrel, annak cseréjét viszont az éves költségvetésük terhére nem képesek meglépni. Ezen célkitűzésen belül különösen fontos, hogy ne csupán a különböző törvények és jogszabályok által előírt, megfelelő színvonalú iktatási, ügyirat-kezelési kötelezettségeknek tegyenek eleget, hanem azt felülmúlva komplex, a kapcsolódó adminisztrációt is segítő alkalmazást vezessenek be, valamint részesüljenek az e-írástudás eszköztárából.

Pályázatot nyújthat be bármely önkormányzat és önkormányzati intézmény; a támogatás összege min. 50 ezer Ft, max. 150 ezer Ft. A támogatás maximális mértéke: a beszerzés értékének 40 %-a.; ITOSZ-tagság esetén a beszerzés értékének 50%-a.

Pályázat beadási határideje: I. forduló 2007.01.31-ig, II. forduló 2007.06.30-ig. Amennyiben az első határidőre elegendő számú és megfelelő minőségű pályázat érkezik, a pályázat lezárható.


További információ, pályázati anyag letöltése
Kulcsszavak: pályázat közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09