Karácsonyi "GVH-ajándék": a Magyar Telekomnak 30 millió, a Pannonnak 7 millió forint bírság

Kovács Attila, 2006. december 22. 18:10
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. december 21-én két külön versenyfelügyeleti eljárásban tartott tárgyalást, melyeken a következő határozatokat hozta.
Az egyik ügyben a GVH megállapította, a Magyar Telekom Nyrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azáltal, hogy a „Favorit”, a „Favorit plusz”, a „Favorit Non-stop” és a „Favorit Non-stop plusz” díjcsomagokra vonatkozó egyes reklámállításai nem voltak a valóságnak megfelelőek, valamint több tájékoztatásában elhallgatta a díjcsomagok igénybevételének bizonyos feltételeit. A Magyar Telekom Nyrt. jogsértő magatartásáért 30 millió forint versenyfelügyeleti bírságot köteles fizetni.

A másik ügyben a GVH a Pannon GSM Távközlési Zrt. egyes, a wap-szolgáltatását népszerűsítő kampányának keretében használt reklámokat minősített a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmasnak. A GVH a Pannont jogsértő magatartásáért 7 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Magyar Telekom Nyrt. Favorit díjcsomag-családja 2005. évi reklámkampányát a GVH egy korábbi eljárásában már vizsgálta, és annak fő üzenetét, valamint egyes részelemeit jogsértőnek találta. Az ugyenezen díjcsomagokat népszerűsítő 2006. évi,  a jelen versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált reklámkampány központi üzenetét a Magyar Telekom - jelentős részben a korábbi eljárás eredményeképpen - megváltoztatta:  az "ingyen", az "ingyenesség", az "ingyen beszélgetés", – s maga az "ingyen" kifejezés bármilyen szóösszetételben – teljes mértékben kimaradt a kampányból. A 2006. évi integrált kampány legtöbb reklámeszköze által közvetített üzenet a díjcsomagok által kínált "0 Ft-os percdíj" volt. A "0 Ft-os percdíj" már nem azt üzeni a fogyasztónak, hogy valamennyi ideig, bizonyos irányokban, stb. ingyen telefonálhat, ugyanis az átlagos fogyasztó - hacsak nem átalánydíjas díjcsomagról van szó - tisztában van azzal, hogy a telefonálásért a percdíjakon kívül, havidíjat, esetleg kapcsolási díjat, stb. is kell fizetnie annak külön említése nélkül. A "0 Ft-os percdíj", mint üzenet ezért kétségtelenül kevésbé alkalmas a fogyasztók  megtévesztésére.

A GVH határozatában megállapította azonban, hogy a Magyar Telekom a Favorit és a Favorit plusz díjcsomagokat népszerűsítő kampánya során fogyasztók megtévesztésére alkalmasan alkalmazta egyes reklámeszközeiben a "napi 18 órát beszélhetek 0 Ft-ért" kitételt, nem közölte a bemutatott tv-reklámokban és rádióreklámokban a 0 Ft-os percdíjhoz kapcsolódó két lényeges mennyiségi korlátot; ill. a fogyasztók számára nem érzékelhető módon közölte a kampány sajtóanyagában a 0 Ft-os percdíj érvényességi feltételeit és mennyiségi korlátait. Ezen közlések versenyjogilag azért minősültek továbbra is jogszerűtlennek, mert a 0 Ft-os percdí csak a beszélgetések 60. percéig áll csak fenn, az ezt meghaladó beszélgetés esetén a fogyasztót már díjfizetési kötelezettség terheli. Ennek elkerülése érdekében a fogyasztó megszakíthatja és egy újabb hívással folytathatja a beszélgetést. Egyúttal azonban ez azt is eredményezi, hogy a „napi 18 óra 0 forintos percdíjú beszélgetés” nem is teljesülhet, mivel legalább 17 alkalommal kell megszakítani a telefonbeszélgetést ahhoz, ha valaki délután 16 órától a következő nap 10 óráig rendelkezésére álló időt teljes egészében ki szeretné használni, azonban a 17 megszakítás nyilvánvalóan időt vesz igénybe, amely által a 18 óra „0 Ft-os percdíjú” telefonálás fizikailag nem lehetséges. A Magyar Telekom egyes reklámeszközeiben nem vagy nem megfelelően közölte azt is, hogy a 0 Ft-os percdíjhoz kapcsolódóan további mennyiségi korlát is kapcsolódik, mégpedig az, hogy a 0 Ft-os percdíj havontan összesen 100 óra erejéig érvényes.

A GVH a Pannont azért marasztalta el, mert a vállalkozás a wap-szolgáltatását népszerűsítő kampánya keretében használt „Hétvégén ingyen Wap” szlogen mellett egyes reklámjaiban nem tájékoztatták a fogyasztókat arról, hogy szolgáltatásának ingyenessége csak egy bizonyos adatmennyiségig állt fenn. A Pannon GSM Távközlési Zrt. ezzel a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05