Sybase-támogatás az ELTE-nek

Kovács Attila, 2006. december 23. 15:31
A Sybase Product Hungary Kft. bejelentette, hogy 120 millió forint értékű szoftvereszközzel támogatja az ELTE informatikusképzését.
Hosszú távú oktatási támogatási együttműködést kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara és a Sybase Inc. termékeinek hazai disztribútora, a Sybase Products Hungary Kft. A támogatási szerződést ünnepélyes keretek között írta alá Dinnyés Ferenc, a kft. ügyvezető igazgatója és dr. Kozma László, az Informatikai Kar dékánja.

A támogatás keretében az intézmény a Sybase legmodernebb szoftvereszközeinek licenceit kapja meg, több mint 120 millió forint összértékben. Az ELTE IK ezeket szeptembertől a Programozási Nyelvek és Fordítóprogramok Tanszék adatbázis- és nyelvi laboratóriumaiban használja fel. A licenceken felül a Sybase ingyenes telefonos támogatást is biztosít az alkalmazott szoftverekhez, és azok oktatásában is részt vállal. Az együttműködés kiterjesztéseként a felek megállapodtak egy "Sybase Alkalmazásfejlesztési Kompetencia Központ" jövőbeli, az ELTE IK eszközbázisán történő megvalósításának kidolgozásában is.

A nagyszabású adományt az tette lehetővé, hogy a Sybase világszerte nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az oktatásban, elsősorban a mérnökképzésben való részvételre, így az eddigi 80 százalékról 100 százalékra növelte az oktatási intézményeknek juttatott licencek támogatását.

A szoftvervállalat a mostani együttműködés keretében két termékét bocsátotta korlátlan oktatási célú használatra az egyetem rendelkezésére; az iparág első számú adatmodellező és alkalmazástervező eszközének számító PowerDesignert, valamint a WorkSpace Java alkalmazásfejlesztő eszközt.

A Sybase magyarországi disztribútorával kötött megállapodás révén az ELTE olyan intézmények sorába csatlakozott, mint a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara, vagy a Budapesti Műszaki Egyetem Informatikai Kara, amelyeken a korábban megkötött támogatási szerződéseknek köszönhetően szintén Sybase termékek bevonásával folyik az oktatás.
Kulcsszavak: Sybase ELTE

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09