GVH 2006: 11,4 milliárd forint összegű bírságot szabott ki a hivatal

Kovács Attila, 2006. december 28. 17:43
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ma tette közzé idei munkájának összegzését. A szervezet a tavalyi esztendőhöz hasonlóan sikeresnek értékeli a 2006. évi tevékenységét, amely egyebek közt nagyszámú versenyhivatali eljárásban öltött testet. A versenyfelügyeleti eljárások száma az előző évekhez hasonlóan alakult: az év során 180 versenytanácsi határozattal lezárult eljárás volt. A versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozatok 80 esetben állapították meg a versenytörvény megsértését, s összesen 11,4 milliárd forint összegű bírságot szabott ki a hivatal.
Az esetek között hazai informatikai, illetve távközlési cégekkel kapcsolatos hivatali eljárásokat is megemlít, illetve kiemel az összegzés. 2006-ban is a legnagyobb visszhangot a GVH kartell ügyekben hozott döntései váltották ki. A kartellezés miatt kiadott határozatok egy része – több eljárásban – az informatikai szolgáltatások területén tevékenykedő cégeket érintette. Ezek közül a legnagyobb összegű bírság kiszabásával a felsőoktatási intézmények által 2004-ben kiírt, gazdálkodási irányító rendszerek és kórházi informatikai rendszerek kiépítésére kiírt tenderen összejátszó vállalkozások ügye zárult. Az International System House Kft., az IBM Kft., valamint az SAP Kft. összesen 1,5 milliárd forint összegű bírságon osztozott.

Nagyszámú és a piaci szereplők magatartásának befolyásolásában fontos csoportot képviselnek a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos eljárások (e téren mindösszesen 1,77 milliárd Ft bírságot szabott ki a hivatal). A távközlési területen a vezetékes és a mobil telefontársaságokat (Magyar Telekom, T-Mobile, Pannon GSM) több alkalommal is eljárás alá vonta a hivatal megtévesztő reklám közzététele miatt, a jogsértések megállapítása mellett bírság kiszabására is sor került.

Erőfölénnyel való visszaélés (1,16 milliárd forint bírság mindösszesen) miatt jelentős, 150 millió forintos, bírságot kapott a Hungarotel,amely úgy élt vissza erőfölényével, hogy hálózatában indokolatlanul korlátozta közvetítő szolgáltató választását a hangszolgáltatások tekintetében. Az idén különösen sok olyan üggyel foglalkozott a GVH, melyek során az internet szolgáltatók magatartását vizsgálta. Az erőfölénnyel való visszaéléses GVH ügyek közül kiemelendő a Magyar Telekom ADSL-modem leszerelési gyakorlatát vizsgáló eljárás, amelynek során a versenyhatóság jogsértést állapított meg, ám bírságot nem szabott ki.
Kulcsszavak: jog GVH

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50