Miniszteri kitüntetés informatikai vezetőnek a felsőoktatás támogatásáért

forrás Prim Online, 2007. január 2. 19:52
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális  Minisztere a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért KÁRMÁN TÓDOR-DÍJAT adományozott Gasparetz Andrásnak, a MagiCom Kft. ügyvezető igazgatójának.
Az oktatási miniszter 10/2000. (VI. 8.) OM rendeletével a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért a gazdasági élet szereplőinek elismerésére Kármán Tódor-díjat alapított. A díjat olyan
- természetes, illetve magánszemélyek kaphatják, akik kiemelkedő támogatást nyújtanak a tanulóknak, hallgatóknak, oktatóknak és oktatási intézményeknek,
- jogi személyek (intézmények, vállalkozások) kaphatják, amelyek szoros együttműködés keretében jelentős támogatással közreműködnek az oktatási intézmények kutatási, oktatási munkájában.
Az oklevéllel és plakettel járó kitüntetésből évente maximum öt adományozható.
Eddigi években 22 szervezet (pl.: MATÁV, Ericcson, Paksi Atomerőmű, Graphisoft, Siemens, EGIS, HP, Richter Gedeon, stb.) és 4 magánszemély vehette át a kitüntetést.
A 2006. decemberi 22-i átadáson a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztere a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért KÁRMÁN TÓDOR-DÍJAT adományozott Gasparetz Andrásnak, címzetes egyetemi docensnek, a MagiCom Kft. ügyvezető igazgatójának; Kapolyi László akadémikusnak, a System Consulting Rt. elnök-vezérigazgatójának; MOL Nyrt.-nek és Dr. Sándor József okleveles kohómérnöknek, a FÉMALK Zrt. tulajdonos elnök-vezérigazgatójának. Az elismeréseket Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) államtitkára adta át.

Az indoklás szerint: „Gasparetz András oktatásügyet támogató tevékenységét sokrétű kapcsolat és erős elkötelezettség jellemzi. 1988 óta folyamatosan támogatja a hazai felsőoktatást. Ennek révén a veszprémi Pannon Egyetemnek bizonyos területeken sikerült a technológiai élvonalban maradni, hallgatóiknak pedig a gyakorlatban hasznosítható ismereteket nyújtani.”

Gasparetz András okleveles vegyészmérnök diplomáját 1986-ban a Veszprémi Egyetemen szerezte, az MBA diplomáját 2004-ben BKME-en.

2001. óta a MagiCom Kft. alapító tagja és ügyvezető igazgatója. A cég fő tevékenysége informatikai tanácsadás és outsourcing. A szoftverfejlesztéssel foglalkozó E-trend Kft. és az Apoka 2001 Turisztikai és Oktatási Kft. meghatározó tulajdonosa és szakmai irányítója. Elnöke a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesületnek és tagja számos szakmai szervezetnek..

1988 óta folyamatosan részt vesz az oktatásban is, mint előadó. Jelenleg a veszprémi Pannon Egyetem több képzésének a tantervében szerepel a „Bürotika és irodakultúra” tárgya, s vezetői információs rendszereket oktat MBA hallgatóknak. Mindig igyekezett a legkorszerűbb ismereteket átadni. Minden évben gyakorlati feladatokat ír ki a hallgatóknak, amelyekhez információt és személyes támogatást is nyújt. A hallgatók munkáját rendszeresen honorálta technikai eszközökkel, szakkiállításokon történő részvétel finanszírozásával és állandó támogatója különböző tanulmányi versenyeknek. 2004-ben megkapta a címzetes egyetemi docens címet.

A miniszteri kitüntetés egyben a MagiCom Kft. tudatosan építkező felsőoktatási kapcsolatait is dicséri, melynek keretében folyamatosan a Pannon Egyetemen kívül más felsőfokú oktatási intézmények hallgatóinak is rendszeresen biztosítanak gyakorlatos helyeket, és vállalnak diplomadolgozat konzulensi teendőket, bírálatokat.
Kulcsszavak: díj oktatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09