Az idén is rekord évre számítanak az osztrák mobilszolgáltatók

MTI Sajtóadatbank, 2007. január 5. 09:07
Az osztrák mobilszolgáltatók ismét rekord évet tudhatnak maguk mögött, és a rekordsorozat folytatására számítanak idén is. Az év fénypontja a karácsonyi bevásárlás és az újévi üdvözletáradat volt. A forgalom alapján a fél ország SMS üzenetek pötyögtetésével töltötte a szilveszter éjszakát.
A piacvezető Mobilkom Austriának, a Telekom Austria mobilszolgáltató leányvállalatának az év végén 3,6 millió ügyfele volt. Az év folyamán 238 ezer új ügyfélre tett szert, duplájára a 2005-ös növekménynek.

A második helyen a T-Mobile Austria áll, amely a tele.ring átvételével a Mobilkom súlycsoportjába rukkolt elő. A T-Mobile Austria a mobil adatforgalomban piacvezetőnek számít.

A nagyság szerint harmadik osztrák szolgáltató a One a "4 zu0" tarifacsomaggal az év legnagyobb sikerét tudhatja magáénak. Ennek, és a tulajdonában lévő Yesss diszkont márkának köszönhetően ügyfelei számát kétmillió fölé tudta növelni.

A negyedik számú, a kizárólag UMTS szolgáltatást nyújtó "3" (Hutchison) adattermékei forgalmazásában ért el rekordot. Mostanra minden negyedik szerződéskötése már adattermékre vonatkozik.

A T-Mobile adatai szerint a telefonbeszélgetések idejének 67 százaléka már mobiltelefonon történik Ausztriában.

Az idén ismét sikerévre számítanak az osztrák mobilszolgáltatók. Elsősorban az adatforgalmazás fellendülésébe vetik reményeiket, főként a táskaszámítógépekhez való UMTS adatkártyák és az asztali számítógépekhez való UMTS boxok értékesítésének szaporodásával.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09