VIVAnet: nő a minőségi szolgáltatások iránti igény

forrás Prim Online, 2007. január 28. 10:13
A VIVAnet elmúlt évi eredményeinek értékelése alapján egyértelműnek látszik az a folyamat, hogy az előfizetések a minőségi szolgáltatások irányába tolódnak el, miközben folytatódik az előfizetők számának erőteljes növekedése.
Összesítette 2006. évi eredményeit a VIVAnet Magyarország Internet Szolgáltató Kft.: az országos internetszolgáltató társaság az elmúlt évben is a piaci átlagot meghaladó ütemben növelte ügyfélkörét, megduplázta ADSL-előfizetőinek számát, és közel azonos ütemben nőtt a társaság ügyfélkörében a lakossági és az üzleti előfizetők aránya. A cég vezetőinek várakozásai szerint ez a növekedés idén is folytatódik.

A szolgáltatások szerkezetét egyértelműen a minőségi fejlődés jellemzi: azon túl, hogy az ADSL-előfizetések váltak meghatározóvá az internet-előfizetések számának növekedésében, még az ADSL-csomagokon belül is nő a nagyobb sávszélességű elérések aránya.

„A lakossági ügyfeleink körében is megfigyelhető a nagyobb sávszélesség iránti növekvő igény, de ez a trend igazán az üzleti előfizetőinkre jellemző” – mondta Bödecs Béla, a VIVAnet ügyvezetője. „A lakossági előfizetőink közel egyharmada, míg az üzleti előfizetők több, mint 50%-a igényelt az 512 kByte/s letöltési sebességnél nagyobb gyorsaságú internetelérést. Ezek az adatok még a T-Com területi sávszélességek növelése előttről származnak, és bár ez a fejlesztés gyakorlatilag eltünteti az 512-es ADSL-szintet, megmarad az a fontos és jövőbe mutató tanulság, hogy az internetfelhasználók egyre nagyobb arányban választják a nagyobb teljesítményt az alapszintű szolgáltatások helyett.”

A minőségi szolgáltatások iránti igény egyéb területeken is megnyilvánul: a VIVAnet 2006 szeptemberében nyitotta meg szervertermét VIVAnet Szervergalaxis néven, és a nagy kereslet miatt hamarosan bővítette szerverelhelyezési kapacitását. A VIVAnet Szervergalaxis sikere azt mutatja a VIVAnet szakemberei szerint, hogy Magyarországon is gyorsan népszerűvé válhatnak azok a modern üzleti megoldások, amelyek fejlettebb országokban már bizonyították hasznosságukat. Várható például, hogy a vállalati folyamatok egyre nagyobb részét helyezik ki külső szerverekre, és ez tovább növeli a szerverhoszting szolgáltatások és a nagyobb sávszélességű elérések iránti igényt.

„Amellett, hogy a más országokban már bevált módszereket átveszik a magyar felhasználók, az internethasználat új területei is megjelennek, mint például az internetes televíziózás, amelyek tovább növelik a magasabb minőségű szolgáltatások iránti keresletet. A technológiai és humán fejlesztéseinkkel megelőlegezzük ezeket a folyamatokat, hogy felkészülten, a legrövidebb időn belül tehessük hozzáférhetővé az Internet vívmányait felhasználóink számára ” – mutatott rá Bödecs Béla.
Kulcsszavak: VIVAnet

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05